#véleménycsere

Fidesz - A kényelmes választás

Akiknek minden mindegy

2018. április 17. - Közéletünk

Az április 8-i mészárlás óta az ellenzék saját maga helyett megtalálta az új bűnbakot, a vidékieket. Ennek az apropójáról az oldalon sokat beszélünk, itt is teszünk róla említést. De most legfőképp nem róluk lesz szó. 

Vasárnap este elkezdtek szállingózni a választási eredmények, ezzel együtt pedig a döbbenetes felismerés. Nem a Fidesz becsülte felül a saját erejét, hanem az ellenzék becsülte alá a Fideszét. Ahogy a Facebookon is a saját buborékunkban vagyunk és nagyrészt csak azt látjuk és halljuk amivel egyetértünk, ugyanígy történt ez a választással. Ahogy láttuk, hogy taktikai szavazáson a Jobbikos jelölt ennyire esélyes Hevesben, a független Veszprémben stb, tényleg azt hihettük és reméltük, hogy eljött az idő, elég ember lett "felvilágosodott". 

Azonban ahogy a facebooborékból is nehéz, ám annál kiábrándítóbb, úgy a választási buborékból sem tudtunk időben/elegen kikerülni. Elhitettük magunkkal, hogy ez meglehet. Mert hát mindenhol ezt láttuk. Meg hát a taktikaiszavazas.hu/Márki-Zay, KOM stb. is azt mondta. Arra már nem futotta, hogy rájöjjünk, erre az ég világon semmi nem mutatott. Valamint, hogy a Fidesz még fél millióval tudta aktivizálni a szavazótáborát. Mi pedig megint ott álltunk bámészkodva, hogy hát ezt most hogy. 

Azután új terv kellett, miután mindenki - köztük a Guardiennek nyilatkozó köztévés riporterek - ráeszmélt, hogy hát igen, a vidékiek tényleg rettegnek, kimosta az agyukat a gyűlöletpropaganda és a félelem. Ebből jött az, hogy mindenki menjel el, beszélgessen vidékiekkel, ismerje meg őket, nem szabad lenézni őket és így tovább. Ezzel semmi baj nincs, attól még, hogy most mindenki ezt mantrázza, attól nem lesz kevésbé fontos és tényleges kulcstényező 4 év (vagy akár csak másfél) múlvára. Viszont most egy másik tábort vennék elő. 

Azokat, akiknek a Fidesz megfelel. És itt tényleg ennyi, amivel le lehet írni a motivációt. Ennek a csoportnak teljesen mindegy igazából, hogy mi történik. Itt alapvetően közép- és azon felüli osztályokról beszélünk, ahova nem jut el a migránsozás, mert természetesen tudják, hogy semmi értelme az egésznek. Ez a tájékozott, értelmiségi réteg átlát a szitán, tisztában van a korrupciós ügyekkel és az egész cakkumpakk kormánytevékenységgel. Viszont amivel ugyanúgy tisztában van, hogy ez őket nem igazán érinti. Az egykulcsos adóval és egy tucat más eszközzel a Fidesz ezeket a rétegeket segíti, így nekik ez a helyzet tökéletesen megfelel. Az, hogy az embereket kizsigerelik, elbutítják, elűzik, őket ugyanúgy nem érinti, mert a társadalmi pozicióból adódóan nekik ettől nem kell tartani.

Ahogy a közmunka vagy a kamurezsicsökkentés elvesztésétől sem. Amitől viszont tartanak, az az instabilitás. Ez a Fidesz nagyon erős, egyben stabil is. Bármi változás történik, az meglehet kimozdítaná őket a jelenlegi kényelmes helyzetből. Ez nekik nem érdekük, az meg, hogy mi történik a másik 7-8 millió emberrel, az nekik igazából teljesen mindegy. Ha alapvető emberi motivációkat nézünk, akkor megérthetjük az érvrendszert. Ha alapvető emberi értékeket nézünk, akkor viszont már kevésbé. Egy bizonyos szintig kivonhatja magát az ember a politikából, egyrészt társadalmilag, másrészt szakmailag.

Egy olyan ember, aki látja belülről, hogy mi történik a társadalomban, sokkal nehezebben lenne képes passzív szemlélő maradni, miközben erkölcsileg-kulturálisan pusztítják le az országot a Fideszes médiagépezetek. És itt a kérdés, mi lenne az a politika közbeavatkozás, ami már ennek a csoportnak is elkezdené piszkálni a csőrét. Mert ha az nem elég, hogy a gyereküket lazán felkészítik a szakmunkásképzőre, vagy a közeli ismerősiket listázzák a kormányellenes "áskálódásért", akkor nem tudom mi az.

Amit meg közvetve ők sem vesznek észre, az pedig a kollektív hangulat az országban. Lehet mondani, hogy engem ez nem érint, én nem gyűlülködöm, de tudatalatt eljut. Hogy az emberek csak egy kicsit félnek jobban. Csak egy kicsit állnak ellenségesebben a másikhoz. Erről pedig nem szabad megfeledkezni, mert ez a leggonoszabb, amit a kormány igazán csinál. És amíg ebben az országban élnek, ebből már nem tudnak kimaradni. 

Blogunk célja a józanabb közbeszéd kialakulásának támogatása, a gyűlöletkeltés visszaszorítása. Ha szeretnél még hasonlókat olvasni, kövess be minket Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://kozeletunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1913841832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.04.18. 22:23:44

@Rettegek mert ballib vagyok: persze te kis címeres barom, megkaptad már a trafikodat a talpnyalásért?

2018.04.18. 22:25:03

@ogli dzsí: te már csak tudod pubi.. jelenleg ott tart a dolog hogy a cég megy az összes alkalmazottjával, egyedül az országban nem sikerült még megegyeznünk, de ha sürgős lesz, bármelyik nyugati ország jó lesz.

2018.04.18. 22:28:18

@boxorka: jössz majd te is utánunk csúszva-mászva, miután viktorka behívja a ruszkikat? vagy hogy látnánk viszont egymást?

Jamie72 2018.04.18. 22:29:08

@okostojas007: biztos alacsonyabb lesz a költségszint arrafelé

2018.04.18. 22:34:07

@Jamie72: mi köze van a költségszintnek ahhoz, hogy normális országban akarunk élni? elárulok egy titkot, nyugati bevétele van a cégnek, nyugati megrendelőkkel, tudod nem csak a fityisz által támogatott lopással lehet pénzt keresni.

ogli dzsí 2018.04.18. 22:35:42

Na sztori: Ma tréneltem be az új Edinburgh-i kollégát azt megbeszéltük az időjárást, meg kipletykáltuk a kollégákat ahogy kell.

Aszongya: Nem emléxik hogy hívjék a team lead-et, de az a chilei....muhaha, már beszélt is vele pedig. Mondom neki milyen chilei, a TL konkrétan londoni /persze migráns egyiptomi/, mondom nektek télleg reszeltek ha egy kib*szott arabot nem ismertek fel...

Aztán mondta ja London akkor minden világos. Muhaha.

Jamie72 2018.04.18. 22:47:40

@okostojas007: ja, semmi. csak azt gondoltam a cégetek maximális profitra törekszik, mint sok másik.
persze vannak cégek, akik politikiai okokból költözködnek, profit smafu.

tompus 2018.04.18. 22:52:02

Olyan bájosak ezek a blogok, amelyek lehülyézik a fideszre szavazókat és istenítik, akik a dk-ra szavaztak.
Én egy önző g.i vagyok, mint az emberek túlnyomó része. Nekem nem ér meg több millió Ft-ot a kormányváltás. Egy ciklus alatt pont egy évnyi fizetést vennének el tőlem a ballibek. És azért annyit nem keresek, hogy ez ne hiányozna. Szóval, amelyik párt az szja emeléssel kampányol, az nem az én pártom.

2018.04.18. 22:59:52

@Jamie72: ja semmi, csak a cégünk csak fejlesztőkből áll, nem droidok sokaságából. Nincs szükség optimalizálásra. A működési költség minimális. A profit pedig megmarad, mert aki most svájcból megrendeli azon az áron amit kell, annak rohadtul mindegy, hogy mi hol fejlesztjük le a terméket., gyártani úgy is kínában fogják. Nem csak a gépsor létezik.

dunántúli gyerek 2018.04.18. 23:23:52

@okostojas007: "A profit pedig megmarad, mert aki most svájcból megrendeli azon az áron amit kell, annak rohadtul mindegy, hogy mi hol fejlesztjük le a terméket., gyártani úgy is kínában fogják. Nem csak a gépsor létezik."

Aha persze. Megfizeted az alkalmazottaid nyugati megélhetési ktgeit, abból marag meg a profit, mi?

öreg baka nem rakéta 2018.04.18. 23:31:01

A sok okoska tud-e válaszolni egy egyszerű kérdésre? Vajon a jelenlegi állítólagos családi adózást miért személyi jövedelemadónak hívják, és személyenként adózik?
Az én felfogásom szerint a családi adózás az annyi, hogy a család bevétele összeadódik, és abból fizetsz adót, nem a személyes bevételedből....

arabok balrol 2018.04.18. 23:41:28

@öreg baka nem rakéta: Családi adózás van. Családi adókedvezménynek /SZJA kedvezmény/ hívják és a kölkök után jár.

öreg baka nem rakéta 2018.04.18. 23:45:38

@arabok balrol: Nem, nincs családi adózás. Ha az lenne, akkor a családi bevétel lenne az alap, nem a gyerek után járó kedvezmény., amit a személyi jövedelemadóból vonhatsz le. Vajop miért szja kedvezmény? Csak nem azért, mert a személyi jövedelem az alap?

öreg baka nem rakéta 2018.04.18. 23:47:03

Ja, még egy kérdés? Meddig családi jövedelem, és mettől szja? Mert ugye a gyerkőc felnő, megszűnnek a kedvezmények....

arabok balrol 2018.04.19. 00:00:33

@öreg baka nem rakéta: a családi jövedelem az alapja a családi adókedvezménynek, nem a személyi

Ha a gyerkőc felnő, alapít családot, nem az öregek támogatása a cél hanem az utánpótlás

2018.04.19. 00:16:29

@dunántúli gyerek: látom nemigazán érted, most is nyugat közeli bérezés van. Normális fejlesztőt nem kapsz sehol sem magyar bérért, csak kontárt. A haverom is kivitte a cégét, még se tűntek el az alkalmazottai. Ha nem 2 fabatkát fizetsz, és érdekelté teszed, akkor nem lép le, ha meg máshogy alakul, akkor se halunk éhen. Hogy itt olcsóbb élni? csak részben. Minden elektronikai cikk, a napi fogyasztási cikkek és a a legtöbb élelmiszer még angliában és az usa-ban is olcsóbb, mint itthon.

apro_marosan_petergabor 2018.04.19. 00:16:30

Ismét sok zöldséget hordtatok össze.
Ellentétben a vidékiekkel, ti nem látjátok, nem érzitek, nem tudjátok, mit jelent az, majd, ha 30 év múlva a parlamenti képviselők 15% iszlám, épülnek a mecsetek, minaretek, a nagyobb városokban gettók alakulnak ki, s levetetik a keresztet a templomok tornyáról. Fogalmatok sincsen a történelemről, a 150 éves török megszállásról, s arról, hogy erre majdnem ráment Magyarország. Ausztria már látja, No is kezdi, a V4-ek értik. Ez nem gyűlölet beszéd, ez szimpla érdekvédelem a hosszútávú (magyar) fennmaradásunkért, Európa identitásának megmaradásáért.
A középosztály pedig fontos dolog a XXI. században, ez termeli a vezető erőt, annak is szülnie kell, a jólét mellett is. Ehhez bizony kis adóteher, családkedvezmény, lakáshoz jutás kell - ezt a FIDESZ-KDNP is tudja. Ez elég szimpla - de ti még mindig nem értitek.
Gondolkodjatok - ÖNÁLLÓAN - elemezzétek ezeket a dolgokat és belátjátok minimális intelligenciával, hogy ez így van. Kétségtelen nem ez jön az RTL-ből, Indexből, de ez talán nem meglepő...
A DK sem ezt hirdeti, de az Apró klán mégis 4 gyereket szült a klán jövőjének... miközben az MSZP-t majdnem elemésztette, de ügyes taktikázással - az MSZP buta, öngyilkos visszaléptetésével elérte, hogy megugrotta az 5% (5,5%)-os küszöböt - így ez a roppant káros önjelölt rabló-idióta nem marad parlamenti szócső és védelem nélkül..
Szóval ezeken gondolkodjatok, s hülyeségek helyett inkább szüljetek magyar gyerekeket.

2018.04.19. 00:18:38

@apro_marosan_petergabor: köszönjük, hogy előadtam az mtv1 szintjét.. persze mecsetek meg minaretek egy olyan országban, ahol még erőszakkal se sikerült benn tartani a migráncsokat :)
Hazudozz csak tovább, de ott van neked a 888 meg a többi, ott találsz haverokat ehhez a hülyeséghez.

öreg baka nem rakéta 2018.04.19. 00:18:53

@arabok balrol: Tehát a kérdésre nem tudsz válaszolni, csak maszatolni.
"a családi jövedelem az alapja a családi adókedvezménynek, nem a személyi"
akkor miért az szja-ból érvényesírtető?

arabok balrol 2018.04.19. 00:23:26

@öreg baka nem rakéta: ""a családi jövedelem az alapja a családi adókedvezménynek, nem a személyi"
akkor miért az szja-ból érvényesírtető?"

2 SZJAból is érvényesíthető, meg 1ből is

arabok balrol 2018.04.19. 00:27:40

@apro_marosan_petergabor: "A középosztály pedig fontos dolog a XXI. században, ez termeli a vezető erőt, annak is szülnie kell, a jólét mellett is. Ehhez bizony kis adóteher, családkedvezmény, lakáshoz jutás kell - ezt a FIDESZ-KDNP is tudja. Ez elég szimpla - de ti még mindig nem értitek. "

Abban igazad van hogy a középosztály fontos, ez minden demokrácia alapja.

A jólét és a szülés közt viszont nincs összefüggés, sőt. Németországban még annyit sem szülnek mint nálunk, a háború után társbérletben a maihoz képest nagyon szerény körülmények között viszont szültek 3-4 gyereket és fel is nevelték őket tisztességesen.

Szóval ez egy nagyon összetett dolog, nyilván nem a nyomor fogja meghozni a fiatalság kedvét a gyerekgyártáshoz, de fordítva sem feltétlen müködik.

2018.04.19. 00:34:19

@dunántúli gyerek: te már csak tudod, majd pont egy ilyen újkomcsinak kell bizonyítanom. :)

apro_marosan_petergabor 2018.04.19. 00:34:34

@okostojas007: Amíg migrácsozol nem éred el az óvodista szintet...

2018.04.19. 00:36:48

@apro_marosan_petergabor: itt csak te migráncsoztál kispajtás, arra válaszoltam. Nem én sírtam most se tele a netet, hogy jönnek az arabok.

apro_marosan_petergabor 2018.04.19. 00:42:21

@arabok balrol: Ez így van, önmagában a jólét kevés a szüléshez, ehhez egy más hozzáállás is kell - hiszen Nigériában, Szudánban szülnek vadul (ész és jólét nélkül). De mi Európában élünk és Mo-on. Társadalmi felelősség vállalás, gyermekszeretet, társadalmi megbecsültség, hazaszeretet, az induvidualizmus visszaszorítása és elfogadható anyagi körülmények együttese s csomó más dolog még kell hozzá, hogy ez megváltozzon (az ultraliberalizmus, és a homoszexualitás fennen lobogtatása pl. nem segíti...).
Ez az EU és Mo legfontosabb problémája, ha ezen nem tudunk segíteni az EU és Mo hosszútávú agóniáját, halálát jelenti.

apro_marosan_petergabor 2018.04.19. 00:43:40

@okostojas007: Nem fárasztalak tovább, de a stílus az ember - migráns - így írják - "migráncs" ezt meg az ovisok...

2018.04.19. 00:46:50

@apro_marosan_petergabor: látom nemigazán voltál a pártodnál eligazításon, fuss egy kört még vele, ezt a szót a te párttársaid találták ki.

öreg baka nem rakéta 2018.04.19. 00:47:11

@arabok balrol: Nem érted, de nem vagyok továbbfejlesztő pedagógosz.
Morzsolgasd a jelentését a szavaknak: Családi, személyi.

arabok balrol 2018.04.19. 00:52:47

@apro_marosan_petergabor: Egy gyerekvállalástól függő nyugdíjrendszer / adórendszer segíthet a dolgon, de mivel az ilyen reformok 20-30 év alatt futnak át, a politiusok meg 4 évben tudnak gondolkodni, szóval ebben nem nagyon bízom.

Persze akár a nyugdíjrendszer teljes megszünése is elérhetne hasonló hatást, mert egy 3 gyerekesnek idős korában csak több esélye van túlélni mint egy nulla gyerekesnek...

arabok balrol 2018.04.19. 00:55:03

@öreg baka nem rakéta: Családi fizetés nincs, azaz családi jövedelemadó sincs.

Családi adózás viszont van, a családi adókedvezmény miatt.

Wod Meselo 2018.04.19. 03:04:17

@tompus: ott a pont. Mikor elapad mo. számára az eu-s fejős tehén , akkor majd lesz fejnek vakarása, de egyetértek addig miért gondolja bárki is, hogy az szja emelés jó hívó szó.

Wod Meselo 2018.04.19. 03:21:39

@okostojas007: Vagy nem. Afrika ,Ázsia sokszorosan túlnépesedte Európát. Ami ma még a butikból kialakított imaterem, az holnap mecset, ami ma még vallási tolerancia az holnap intoleráns , saria alapú törvényhozás. Nem kell visszamenni a török hódoltság idejébe. Mi lett a németországi török a franciaországi marokkói kisebbségből? Ès bár lézer János lejáratta a témát, de a mo.-i cigányok sem az integráció siker története.
Azt tagadni , hogy nincs migráció és , pláne .hogy az nem jelent veszélyt, a lapos föld hittel egyenértékű. Persze fogadjuk be azokat akikről vélelmezni lehet, hogy hasznos tagjai lesznek a társadalomnak, mert jól képzettek, ismerik és betartják az EU erkölcsi, társadalomi szerződéseit. A többinek coki. Nincs több jog számukra, sőt míg nem állampolgár addig bizony megtűrt személy, vendég, viselkedjen is ahhoz mérten.

midnightcoder2 2018.04.19. 06:58:27

@okostojas007: Hát azért közel sem nyugati a bérezés. Kis hazánkban azért 4-600 ezer nettó körül már találsz épkézláb fejlesztőt, pár határral arrébb ezt azért legalább hárommal be kell szoroznod. De tény, hogy a nyugatról behozom a melót és keleti bért fizetek ma már nem olyan nagyon jó buli, de azért elég jó ahhoz, hogy még mindig jöjjenek ide a cégek.

midnightcoder2 2018.04.19. 07:03:23

@arabok balrol: "Persze akár a nyugdíjrendszer teljes megszünése is elérhetne hasonló hatást, mert egy 3 gyerekesnek idős korában csak több esélye van túlélni mint egy nulla gyerekesnek..."

Ez max. 100 éve működött, amikor még nagy család élt együtt egy faluban. És akkor is kellettek hozzá olyanok, hogy a gyerek felnevelésének költsége kb. nulla, és gyakorlatilag 100% hogy lesz munkája a környéken (= az apa földjén amit megörökölt).

midnightcoder2 2018.04.19. 07:24:05

@okostojas007: Amúgy vagy nagyon tudsz valamit, vagy nagyon nagy az önbizalmad. Kis hazánkban általában a fejlesztők a szomszéd kerületbe se mennek a cég után, inkább keresnek egy közelebbi céget. Ha pedig már odáig jut a dolog, hogy valaki elhatározza magát hogy kimegy (= eladja a lakást, felvállalja azt a problémát hogy mondjuk a párjának is találni kell kinn helyet aki nem feltétlenül szintén informatikus, és beszéli perfektül az ország nyelvét, valamint azt, hogy ezen túl a szülőkkel max. a Skype a kapcsolat) az már nem feltétlenül a te cégedet fogja választani, legalábbis hosszú távon, elvégre akkor már a kinti kapcsolatok építése, és a nyelv gyakorlása is szempont lehet, ehhez pedig nem a legjobb terep egy kiköltözött hazai cég.

midnightcoder2 2018.04.19. 07:29:51

@ogli dzsí: Ezzel nincs is gond, nálunk is van sokféle nép, még arab is. A probléma ott van, hogy az az arab aki ma európába költözik Pl. mint szoftverfejlesztő, az az ottani társadalom legtetejéről jön. Márpedig valaki minél magasabban van a társadalmi ranglétrán, és minél képzettebb, annál rugalmasabb a többi kultúrával, vallással szemben. Persze ez sem garancia feltétlenül, lásd Oszama Bin Laden, aki sem csóró nem volt, sem képzetlen. De általában igaz, hogy az írástudatlan falusi kecskepásztor kevésbé lesz toleráns a "keresztesekkel" mint a művész, orvos, mérnök. Amíg ez utóbbiak jönnek mint expat-ok, addig nincs nagy baj. De pár százmillió az előbbiekből már picit más jellegű probléma.

inebhedj - szerintem 2018.04.19. 07:36:28

Ha az ember összehasonlítja a 2018-as SZJA szabályokat a 2009-essel (előbbit tulajdonítva a Fidesznek, utóbbit pedig az ellenzéknek - mondván, mindegy, mit mondanak, nézzük, mit tettek), akkor akár 125 ezer, akár 250 ezer, akár 500 ezer Ft-os bruttó jövedelem mellett a nettó fizetése minden esetben mintegy 25-35 %-al magasabb 2018-ban, mint 2009-ben, ez pedig mindazok számára, akiknek jövedelmi stabilitása elsődleges, meghatározó érv, és az nem (csak) a középosztály.

sterimar 2018.04.19. 08:26:14

A középosztálynak egyértelműen jobb a fidesz egykulcsosa családi adókedvezménnyel, mint a progresszív szja egy esetleges alapjövedelemmel (amit Karácsony meglebegtetett a ciklus végére) meg az összes balos agymenéssel.
És az sem érv, hogy az önző középosztály nem gondol a többi társadalmi osztályra, mert arra ugyan semmi garancia nincs, hogy itt bárkinek jobbat hozna egy gyurcsány vona összekapaszkodás.

vajdasagi 2018.04.19. 08:36:49

@ekat: Teljesen egyetértek Veled. És még hozzátenném: én is felső középosztály vagyok, és anyagilag rövid távon én is jól járok. De jól látszik, hogy ez a rendszer szándékosan elbutítja a fiatalok nagy részét, és közép/hosszú távon Magyarország lemarad és eltávolodik az EU-tól. Nem arról van tehát szó, hogy Te vagy én el kell, hogy költözzünk, hanem nagyon valószínű, hogy a gyerekeink és unokáink fognak majd elköltözni. Ezért nemzetveszítő stratégia a NER, és ehhez képest eltörpül a pár százaléknyi adó, amit szíves örömest fizetnék, ha egy európai értékrendű Magyarországban élhetnék én is meg a leszármazottaim is.

Jakab.gipsz 2018.04.19. 09:00:06

Fidesz - A kényelmes választás ! Kényelmesen csak a két bites, ellenzékiek szavaztak.

A Fideszt és a keresztény demokráciát, ennek helyességét, a magyar nép kollektív bölcsessége, emelte a magasba.

Éspedig a sátánfajzat globalista Soros, nyitott társadalmának a politikailag korrekt gender-diktátorainak ellenében.

_B_ 2018.04.19. 09:46:18

Nem fideszre szavaztam, Jobbik most is, 4 éve is, 8 éve is.
Sajnos ennyi sikerült. De a többi ellenzéki párt egyszerűen annyira nevetséges és hiteltelen, hogy teljesen megérdemelték a bukást.
Az mszp és egyéb nyúlványai szeriencsére kezdenek elhalni. Annál még a fidesz is jobb, sajnos.

Az egykulcsos adó nem azért lett jó, mert egykulcsos, hanem a kétkulcsos volt hihetetlenül szar. Büntette rettenetesen a teljesen bejelentett munkát. Amikor nettó 50-el már vastagon belelógsz a "gazdag" sávba, ott valami nagyon nem kóser.

A munkát még sajnos most is büntetik, 100 ezer nettós fizetés a munkáltatónak kb 200 ezerbe kerül. Volna még mit faragni, nem az SZJA a sok, hanem a többi....

kocsisj 2018.04.19. 09:48:41

@ogli dzsí: Van a szövegedben egy mondat, ami miatt beteg az egész. Csak a 0% korrupció lehet egy társadalomban közcél. Persze idealista lennék, ha hinnék ennek megvalósulásában. De amikor egy ország elfogad egy ilyen szintűt, mint ami itt van (meg volt "emúttnyocév") ott komoly erkölcsi problémák vetődnek fel.

GyMasa 2018.04.19. 10:09:32

@csárlszbrunzol:
...Nyilván túlzás volt a helikopter. De mégis érdekelne, hol húzod meg a határokat....
Nagyon is jo pelda volt!
Ugyanis, ha ezek az emberek nem "helikoptereznek", akkor nem is kellene oket ugy adoztatni, mintha "gazdagok" lennenek!

ekat 2018.04.19. 10:10:40

@vajdasagi: Abszolút így gondolom én is, bár konkrétan nincs gyerekem.

Ad Dio 2018.04.19. 10:17:11

Összefoglalva: mekkora barom már az, aki a vidékieket teszi meg bűnbaknak, merthogy a 1. bűnbak képzés marhaság, 2. az IGAZI bűnbak a senki mással nem törődő középosztály.

... csak én érzek zavart az erőben?...

ekat 2018.04.19. 10:22:51

@Ad Dio: Szerintem az igazi bűnbak az a rég elmúlt 40+ év....

Homo fideszbirkusz 2018.04.19. 10:25:15

Nagyon okosok vagytok birkák! Az egykulcsos adó természetesen csak azonak jó, akiknél a kedvezmény nagyobb, mint amennyit a költségvetés visszavasal rajtuk a kieső bevételek miatt. Ez meg maximum az adófizetők felső 20%-a, mindenki más szopóágon van. Az is biztos, hogy akik ide írnak, az mind a 80%-os szopatott tömegben vannak.

De ne adjátok fel a harcot NER birkák, továbbra is küzdjetek az egykulcsosért, hogy az Orbán, Semjén meg hasonló kiváltságos gazdag réteg ne fizessen csak minimáladót. Majd ti bepótoljátok a költségvetésbe azt a kieső 500 milliárd forintot.

Az se zavarja meg a tudatlan fejeteket, hogy egyetlen egy sikeres ország sincs, amelyik az egykulcsos adóval lett sikeres, ahol a társadalmi jólétet az egykulcsos adó teremtette meg, nem pedig a progresszív adó. Az egykulcsos szja rendszer ugyanis a segghülye birka társadalmakra van kitalálva, ahol a nép bezabálja a legegyszerübb matematikai ellentmondást is.

Orbanisztán pont ilyen, remek terepe annak, hoy az elit élőben szopassa a 80%-nyi matematikai analfabétát, akik a felső 20% egyre növekvő jólétét finanszírozzák.

Ad Dio 2018.04.19. 10:27:22

@a ribancok is kidobják a csikket:

Szavakat sem találok. AKKKKKKKKORa demokrata vagy, hogy fal adja a másikat...

Homo fideszbirkusz 2018.04.19. 10:27:55

@Ad Dio:

A vidék bizonyította hogy az orruknál fogva vezethető birka népek, akiket fantomképekkel lehet a falnak vezetni.

Nem szégyen ez, csak most már egyre kellemetlenebb.

2018.04.19. 10:43:57

@midnightcoder2:
- nemigazán ismerek olyan fejlesztőt, aki jó, és nettó 500ért bárminek nekiállna. max félállásban.
- szinte csak kinti megrendelő van, más a céges kultúra, kevesebb a szívatás, átverés, mivel előtte is 10-15 évig kinti közép és nagy vállalatoknak dolgoztam, sokkal könnyebben szót értek velük, mint a magyar megrendelőkkel.
- sok idő volt összecsiszolódni(évek), nem 20 évesek vagyunk, mindenkinek megvan a ház, kocsi, stb. Feleslegesen senki se akar átmenni egy furkálós, egymást taposó cégbe, ha nem muszáj. Aki már volt rossz és jó fejlesztő csapatban, tudja, hogy mekkora szívás. (persze biztos van az a pénz)
- sajnos a skype-os kapcsolat az egyik legnagyobb bukó, nekem már a családból szinte mindenki kinn van, ezért maradtam itthon, hogy a szüleimre rá tudjak nézni, ha nem lennének már nem itthon élnék.
Aki nem akar jönni, skype-on megbeszéljem vele a dolgokat, és marad, azt kész. Most is teljesen szabad a mozgás, csak a munka legyen kész. Egyedül a célHW-ek elosztásával szokott gond lenni, főleg ha IP/ régió lockos.

Ad Dio 2018.04.19. 10:45:18

@ekat:

Meg a mongolok, törökök, habsburgok...

Francokat... tegyük fel, hogy nincs is bűnbak... csak a játék kedvéért... mi is marad?

Egyik oldalon emberek, különböző indíttatásokkal, lehetőségekkel, adottságokkal. Ezek közül egy rész 4 évente hajlandó mérlegelni, majd elmenni és leadni a szavazatát. Másik oldalon pártok, akik... mit is csinálnak? Megpróbálják megszerezni a hatalmat (az indítékaikat hanyagoljuk). Az a nyerő ebben a paradigmában, ahol a közös metszet minél nagyobb szeletet képez. Ennyi. Nincsenek jók és rosszak, buták és okosak a képletben... legalábbis nem nagyon hiszem, hogy értelmes volna egy ilyen megközelítés.

A választók és a pártok soha nem fedik 100%-ban egymást. A sikeres párt olyat ajánl, ami inkább tetszik a választóknak, mint nem, míg a sikertelen olyat erőltet, ami inkább nem tetszik a választóknak.

Ennyi. Minden más önbecsapás.

Az ellenzék pillanatnyilag azért sikertelen, mert a választóknak inkább nem tetsző dolgokat ajánl.

A bűnbakképzés tényleg értelmetlen. Csak a megoldást fedi el. Mert az nem megoldás, hogy ha nem megy valami, azt akkor erőltetjük és mindenkit lehülyézünk aki nem fogadja el a mi kis külön bejáratú okosságunkat.

Ad Dio 2018.04.19. 10:46:36

@Homo fideszbirkusz:

Brávó. Megétetted látom a világot magad körül. Nyomd csak szépen vissza a kis buksidat a jó meleg homokba és hidd hogy mindenki hülye, csak TE vagy helikopter.

2018.04.19. 10:46:57

@kocsisj: nem láttad a legutóbbi felmérést? a fideszbirkák még büszkék is arra, hogy lop a gazdi, és büszkén bejelentették, ha oda kerülnének, ők is felszegett orral, büszkén rabolnák szét az országot.

2018.04.19. 10:51:33

@Ad Dio: pedig vannak, ahogy vityeszt, hitlert is megválaszottták, és az első évtized tapsikolással telt. Aztán jött a pofáraesés. Mivel a nép tudatlan, és az oktatást leépítik, nem lehet kijelenteni, hogy az akit az átvert nép megválaszt egy demagóg kampány alatt, az jó is lesz a népnek, mert buták. Erre a legszebb példa jelenleg venezuela, ahol egy buszsofőrt sikerült megválasztani. Nézz utána mi folyik arrafelé, na vajon jól döntött a nép?

Exploiter 2018.04.19. 10:59:42

@ekat:

Persze, az embernél van egy szint. Bár a mostani és a régi szoci adószinttel számolva családi szinten saccra olyan 2-300e forintnyi diffire tippelnék, tehát azért nehéz döntés volt ez.
De a fideszre azért mégsem szavaztam. Azt viszont senki ne várja el tőlem, hogy olyanra tegyem az ikszet, aki konkrétan ezt akarja elérni és amúgy minden másban is abszolút hülyének tartom. Csak azért, hogy kevesebb soros plakát legyen az utcán, meg mert más valószínűleg (talán?) kevesebbet fog lopni.

Sry, de tessék olyat javasolni, ami nekem is felvállalható, addig szarom le az egészet, még ha naponta ötven értelmiségi megmondóember ugrik is a dunába a nagy elnyomás miatt.

werinter 2018.04.19. 11:01:25

Bírom a fideszes érveket az egykulcsos adó mellett meg hogy most (2018-ban) mennyivel magasabbak a fizetések és összehasonlítgatják a 2010 előtti évekkel. Persze kijön, hogy ma, hál az egykulcsos adórendszernek (szerintük), mennyivel jobban élünk, mint 2010 előtt...
Azért egyvalamit elfelejt a fideszes publikum. Mégpedig, hogy 2010 is már 8 éve volt. Azóta azért volt egy nem kis mértékű infláció, főleg a lakhatás költségei nőttek irgalmatlan mértékben. Azóta volt egy brutális ÁFA emelés (ez mindenkit érint, mert mindenki fogyaszt). Magyarán pl. a bruttó 500 ezres fizetés 8 éve még álom volt (most is), főleg vidéken, manapság azért már sokan vannak akik elérik. Csakhogy a 8 évvel ezelőtti 500k az ma kb. 700-800 ezres fizetés. Ez meg azért eléggé ritkaság számba megy (feltéve, hogy a legális fizetéseket nézzük).

Ad Dio 2018.04.19. 11:12:07

@okostojas007:

Abból, hogy az egyik választás rossz, nem következik az, hogy a másik nem még rosszabb. Az ellenzék pillanatnyilag de facto rossz/sikertelen politikát folytat. Lehet a kudarcukért másokat okolni, de azzal csak azt érik el, hogy a megoldás lehetőségét is elfedik. Nem a szavazókat kell megváltoztatni, hanem...

telkoe 2018.04.19. 11:12:22

@okostojas007: Erre a legszebb példa jelenleg venezuela, ahol egy buszsofőrt sikerült megválasztani.

Kicsit kozelebb van egesz szep pelda taxisoforre (erettsegivel) vagy erettsegin bukott konyvesbolti eladoval. Mindkettot magasan kepzett, szeles latokoru, halado demokratak valasztottak.

ekat 2018.04.19. 11:13:12

@Ad Dio: én másra gondoltam, csak nem fejtettem ki. Röviden arra, hogy itt a 40+ év alatt elharapózott a munkás- parasztosztály kultúrája és értékrendje, na meg a közös tulajdon 'nemtisztelete', az ügyeskedés, stb. - és csak ennek megfelelő párt nyerhet. És az most jó ideje nem az ellenzék, ámde a Fidesz. Régen az MSZP volt.
Talán a fiatalok majd mások lesznek, bár nem tudom, mitől. :)

felső határ nincs 2018.04.19. 11:14:34

@werinter: az inflacio kisebb volt mint barmelyik korabbi elmult8evben....

Ad Dio 2018.04.19. 11:18:07

@ekat:

Fiatalnak már nem számítok, bár öreg sem vagyok még. Viszont ezt a dolgot már nem érzem magam körül. A tulajdonról igenis van egy egészséges képünk, ráadásul a hazalopjuk a gyárat mentalitás is kezd határozottan gyengülni. A szocializmusban született és nevelkedett réteg 45+-os. Egyre kevésbé lehet azt hibáztatni. Annak, hogy nem vagyunk "nyugat" (jelentsen ez bármit is) komplex okai vannak, amik közül csak egy a kommunista/szocialista diktatúra.

De előre kellene tekinteni, nem hátra. Az ellenzék pillanatnyi sikertelenségének nem ezek az okai. Ebben a rendszerben is lehet sikeresnek lenni, csak nem úgy, ahogy az ellenzék csinálja.

telkoe 2018.04.19. 11:18:46

@werinter: A fizetesek nem az egykulcsos ado miatt emelkedtek, az egykulcsos ado csak igazsagtalanul terhelte a kisse lenezoen csak fideszes publikumkent emlitett jobban keresoket. Okoskodni mindenki tud, 500 eFt folott fizeteshez tudni is kell valamit.

ekat 2018.04.19. 11:30:03

@Ad Dio: Én nem a réteget hibáztatom, hanem a korszakot, ami eltávolított minket (Nyugat-)Európától.

GyMasa 2018.04.19. 11:32:12

@midnightcoder2:
... De tény, hogy a nyugatról behozom a melót és keleti bért fizetek ma már nem olyan nagyon jó buli, de azért elég jó ahhoz, hogy még mindig jöjjenek ide a cégek...
Azert, azt a havi 2-3000 EUR-t, amit igy sporolnak meg a multik mernokonkent, felszorozva 1-2000 emberrel, mar akkor a osszeg jon ki, mi miatt erdemes lehajolni :-)

GyMasa 2018.04.19. 11:36:52

@sterimar:
...mit Karácsony meglebegtetett a ciklus végére)..
A sajat keruleti peldaja, egy meteres nagy hazugsag!
Nem feltelel nelkuli alapjovedelemrol van szo, amit sugallt, (azaz, hoyg minden egyes magyar allampolgar alanyi jogon megkap egy adott osszeget), hanem "csak" alapjovedelemrol, ami a keruleteben azt jelenti, hogy annak, akinek a jovedelme papiron nem eri el a 28800 HUF-t (vagymennyi most ez a limit) annak KIPOTOLJAK a havi penzet 28800HUF-ig.
Szoval, nem tudom, hogy van-e az egesz keruleteben 1000 ember, aki egyaltalan erintett benne.

ekat 2018.04.19. 11:40:16

@ekat: Ja és hozzáteszem, a fiatalok a mentalitásukat / hozzáállásukat alapból a szüleiktől tanulják. Pl. rasszista szülőknek ritkán lesz liberális gyereke. :)

felső határ nincs 2018.04.19. 11:40:33

@GyMasa: szarnak a pofon

persze eleve hulyeseg a feltetel nelkuli alapjovedelem - a lipsik akik sirnak az egykulcsos szja miatt jo otletnek tartanak hogy kapjon pl. 30ezret minden koldus meg milla felett kereso is....

erdekes, na

GyMasa 2018.04.19. 11:41:52

@vajdasagi:
...és ehhez képest eltörpül a pár százaléknyi adó, amit szíves örömest fizetnék, ha egy európai értékrendű Magyarországban élhetnék én is meg a leszármazottaim is...
Ha kevesled az orszag jelenlegi szocialis vedohalojat, akkor javaslok neked egy erdekes koncepciot:
Ugy hivjak, hogy jotekonysag!
Meghatarozod, hogy mennyi az az "igazsagtalan" kulonbseg, ami szerinted a zsebedben marad minden honapban, az egykulcsos adorendszer miatt, keresel magadnak egy szimpatikus jotekonysagi szervezetet, akiknek minden honapban atutalod az osszeget!
Ennek az elonyei:
- Celzottan tamogathatsz neked megfelelo ugyeket
- AZ allam nem sapolja meg ezt a penzt
- Emiatt ellopni sem tudjak.
- Ugyanannyi penzed marad magadra a ho vegen, mintha progressziv adorendszerben elnel
- Tamogatod vele a VALODI polgari ertekrend kialakulasat es megerosodeset.
- Befejezheted a mas zsebeben valo turkalast!

GyMasa 2018.04.19. 11:56:32

@felső határ nincs:
...persze eleve hulyeseg a feltetel nelkuli alapjovedelem - a lipsik akik sirnak az egykulcsos szja miatt jo otletnek tartanak hogy kapjon pl. 30ezret minden koldus meg milla felett kereso is....
De megcsak nem is ez lenne vele a baj...
Hanem a szokasos "Megvalositasi palyaiv".
1., FNA mindenkinek, 50kHUF/fo /ho
2., Kiderul, hogy ezt valakinek fizetnie is kellene, mert a jelenlegi koltsegvetesben nincs meg a szukseges 50%-os tartalek. --> Progressziv adozas. amivel mar eleve el is veszik az orszag nagyobb reszetol az 50k-nal magasabb osszeget.1
3., Jo, akkor...ize... ne jajon a "gazdagoknak", mondjuk havi 150kbrutto felett
4., Na, igy vegre, be is lett vezetve, VI-LA-GEL-SO-KENT az tokeletes FNA rendszer, ami egy progressziv elenjaro pelda.
Kar, hogy ebben a formajaban sem nem feltetel nelkuli (gyakorlatilag alig jar valakinek), meg sem nem alapjovedelem (es a "gazdagok" meg nyoghetik 2x-esen az arat, hiszen nekik nem jarna majd, de az adojukat megemeltek tobbel, mint amennyit vegul megsem kapnak meg...).
De, legalabb majd lehet megint hiteleket felvenni, es a nep koze szorni...
Annyira igaz, Margaret Thatcher mondasa:
"Az a baj a szocialistakkal hogy hamar kifutnak a MASOK penzebol!"

csárlszbrunzol 2018.04.19. 12:12:05

@Zinovij: Totál indifferens, hogy mivel foglalkozom vagy hogy _én_ mennyit keresek. Arról próbáltam meg véleményt szerezni, hogy ogli szerint merre vannak a határok.
Egyébiránt nem az átlagfizetés a középosztály, már szerintem. Az nagyon gyenge, jobbára inkább alsó-közép, vagy még az se nagyon.
Az én szemembern a középosztály az, amely független az államtól, nem annak csecsén lóg, nettó befizetője inkább. Van megtakarítása (1-2 év nem borítja meg, "bármi" is történik), fenntart két autót, nem elérhetelten évi két külföldi pihenés, étterem, szórakozás, kultúra, magánorvos, boltban nem árat néz, hanem ár-értékarányt, stb, stb. Lehetne sorolni napestig. És ha most bárki felzúdul erre, hogy ez egy rendkívül keskeny réteg, akkor jól látja. Bizony, nálunk a középosztály iszonyat keskeny és átlagfizu nem ad belépőt ide. És aztán, egyetértve oglival, bizony az egyéb vagyoni elemek, megtakarítások is már képbe kerülnek.
Az persze más kérdés, hogy szerintem erre családi szinten nettó milla nem elég, de ez megint csak az én véleményem.

kritizator 2018.04.19. 13:04:37

@ekat: Respekt, pont így gondolom én is, hasonló helyzetben vagyok.

És mitől is jobboldali a fidesz? Mert ők azt mondják?

_B_ 2018.04.19. 13:42:00

@felső határ nincs: "az inflacio kisebb volt mint barmelyik korabbi elmult8evben...."
Kár hogy a lakhatási, étkezési, utazási, szórakozási költségek nem a hivatalos inflációs kosárnak megfelelően emelkedtek az emútnyócévben, hanem konkrétan 2.5-3-szorosára (ez ugye kamatos kamattal számolva is évi 12% feletti infláció).
Az nyócéveemútnyócévben ez messze nem volt ilyen durva, max 1.5-szeres.

Ezt csak az látja, aki követi a bevételeit és kiadásait. Olyan meg nem sok van.

okostojas007 (törölt) 2018.04.19. 15:52:59

@Ad Dio: az nem kérdés, hogy az ellenzék töketlenek gyülekezete. Ettől függetlenül inkább legyen döntésképtelen pancser, mint aki konzekvensen szembemegy mindazzal, amit európának hívnak.
épül az új uram-bátyám narancsos kommunizmus, ami visszalöki az országot 50 évvel megint, nehogy közelebb kerüljünk a nyugati világhoz.

okostojas007 (törölt) 2018.04.19. 16:09:04

@telkoe: és mindkettő hasonlóan muzsikál, mint a venezuelai? csődbe vitte országát 10.000%-os inflációval?

okostojas007 (törölt) 2018.04.19. 16:11:45

@werinter: ugyan.. a fideszes inflációszámítás abból áll, hogy ha valaminek nő az ára, akkor az a következő számításnál kikerül az inflációs kosárból :) Cserébe bekerülnek olyan termékek, amiket az állam célzottan támogat.

csárlszbrunzol 2018.04.19. 18:20:55

@GyMasa: Szerintem meg az FNA-val az az igazi baj (már amellett, hogy komcsi megoldás), hogy igen hamar elinflálódna. Mindenki megkapná holnaptól. Holnaputántól MINDEN utánamenne az ingyenpénznek. Ami mindenkinek van, az értéktelen. Így tehát a kezdeti 50k kis idő múlva nem lenne elég, tehát emelni kéne. Ahogy írod, ehhez magasabb elvonás, aztán megint emelni az FNA-n, megint emelni az elvonáson és a spirál végén máris visszaérkezünk a szocialista, egyenlőségesdi csodába. Ezért kurva nagy baromság ez az egész (ha a komenista részét nem számoljuk – de persze ez a végén maga lenne a megtestesült komenizmus)

Ménár Atya 2018.04.19. 18:24:06

"Blogunk célja a józanabb közbeszéd kialakulásának támogatása, a gyűlöletkeltés visszaszorítása. Ha szeretnél még hasonlókat olvasni, kövess be minket Facebookon!"

- Ha a gyűlöletkeltés visszaszorítása a célotok, akkor jó lenne ha nem keltenétek gyűlöletet, bár most cizelláltabban lettünk lehülyézve, de attól még simán csak gyűlölködés az egész.
Amúgy a kamu rezsicsökkentés, a kamu gazdasági növekedés, a kamu ingyen tankönyv, a kamu ingyen étkezés, a kamu adócsökkentés , a kamu életszínvonal emelkedés, tényleg pocsék volt.
Sokkal jobb volt, amikor a baloldal kormányzott, és valódi adóemelés, valódi gázáremelés, lassan mondom hogy mindenki megértse G Á Z Á R E M E L ÉS, fizetős tankönyv, lassuló gazdaság,és államcsőd (nem kell a gazdasági válsággal jönni, az csak lökött egyet a gödör felé), infláció, és 40 %-os hitelkamat volt, meg eladósodott családok.
Szerettem.
Persze most utólag olyan okos mindenki, és kezdődött a ki ad többet az oktatásnak, eünek stb.
Csak azt felejtették el, hogy ezeket pont ők építették le, de most megmentenének .

Ezért nem szavaztam erre a magasan képzett, filozófusokból,és szakértőkből álló gittegyletre.
Vicces.
Ha nem gyűlölködnétek, akkor ne ilyeneket írnátok, hogy milyen gonosz ez a fidesz, meg a szavazóik, hanem arról, hogy mit kellene tenni, hogy valami jobb legyen, és akkor elgondolkodnék, hogy lehet hogy igaza van.
De amíg csak a fikázás megy, addig itt fidesz marad az biztos.

vajdasagi 2018.04.19. 21:12:25

@GyMasa: Meg fogsz lepődni, de én ezt megteszem: valóban adakozok.
Megjegyzem ezt pártállástól minden jómódú embernek illik megtennie.
Gondolom Te is így teszel. Mert gondolom Te is jó embernek tartod magad.
Vagy tévednék?

vajdasagi 2018.04.19. 21:26:01

@Ménár Atya: Most már maradhat fityisz is. Magyarország ezzel a választással végérvényesen eltávolodott a nyugattól és az orosz-török-kínai vonalon fogunk mozogni. Az ég kegyelmezzen nekünk.
Az hogy több volt a megvezetett, vagy több volt a megvásárolt, azt nem tudom. De most már úgyis minden mindegy. Nézd meg a milosevicsi Szerbia sorsát: ugyanezt a pályát írja le a NER Magyarországa. Nincs sajnos új a nap alatt.

Ménár Atya 2018.04.20. 10:11:24

@vajdasagi: Butaság.
Nem kell keseregni, ne vedd be ezt a maszlagot.

2018.04.20. 22:18:16

@werinter: lehetnek érvek az egykulcsos és a többkulcsos szja mellett és ellen is, elvi és gyakorlati alapon, aktuális helyzettől függően és függetlenül.
neked egyet sem sikerült találnod.

csak hogy a tényeknél maradjunk:
a jobban keresők (azaz a képzettebb, tehetségesebb, ambiciózusabb, szorgalmasabb munkavállalók vagy akár egyszerűen csak jobb szakmával rendelkezők) egyértelműen jobban járnak az egykulcsos adórendszerrel. ez tény. pont. ezt nem befolyásolja, hogy van infláció és emelkednek a lakhatási költségek.
(az a brutális ÁFA-emelés pedig egészen pontosan 2%-os emelés volt)

2018.04.20. 22:54:24

"Itt alapvetően közép- és azon felüli osztályokról beszélünk ... az meg, hogy mi történik a másik 7-8 millió emberrel, az nekik igazából teljesen mindegy" - szerinted ez a réteg 2-3 millió ember? a közép- és azon felüli osztályok? most komolyan.
a másik meg az, hogy miért gondolod, hogy nekik mindegy? egy csődközelben lévő, adósságspirálba keveredett, recesszióval, magas munkanélküliséggel, kedvezőtlen demográfiai folyamatokkal stb. küzdő országban (= ballib kormányzás) nem lesz jobb a többi 7-8 millió ember helyzete...

2018.04.20. 23:23:54

"Amit meg közvetve ők sem vesznek észre, az pedig a kollektív hangulat az országban. Lehet mondani, hogy engem ez nem érint, én nem gyűlülködöm, de tudatalatt eljut. Hogy az emberek csak egy kicsit félnek jobban. Csak egy kicsit állnak ellenségesebben a másikhoz. Erről pedig nem szabad megfeledkezni, mert ez a leggonoszabb, amit a kormány igazán csinál." - ez pont olyan, mint egy kettős mérce...
az ún. demokratikus ellenzék kb. pont ezt csinálja a rendszerváltás óta, és mostanában egyre erősebben igyekszik szítani a gyűlöletet és a feszültséget a hazai társadalmi csoportok, eltérő politikai nézeteket vallók, határon túli és 'határon belüli' magyarok között.

(egészen pontosan köpködik a magasabb jövedelműeket és hergelik ellenük a 'prolikat', köpködik és ostobázzák a vidékieket/fideszeseket és hergelik ellenük a nagyvárosiakat/'ellenzékieket', köpködik a "magyarkodókat", köpködik és románozzák a határon túli magyarokat és hergelik ellenük az itthoniakat)

valahogy ez ellen sose szólal fel a baloldali/liberális független (:D) értelmiség... a fideszes gyűlöletkeltés az rossz gyűlöletkeltés, a másik meg jó gyűlöletkeltés, vagy hogy van ez?

vajdasagi 2018.04.22. 11:58:54

@Ménár Atya: Mi a "butaság": hogy elmentünk keletre és kiestünk az EU belső köreiből, vagy az, hogy ezt nem lehet már visszacsinálni.

Elég világlátott ember vagyok, sok helyen jártam, mindenhol meg tudok élni, volt milosevicsi tapasztalatom is, meg most NER tapasztalatom. Azt hiszem, hogy képzett és művelt ember vagyok. Igyekszem jó is lenni. Nem ájtatoskodva hiszem az Istent, mint ezek a mostani képmutatók, akik nem is a saját vagyonukból adakoznak, hanem az egyházat is szinte "megveszik" az adófizetők pénzével.

Nem lehet, hogy esetleg én értem jobban a helyzetet, és nem Ön?

vajdasagi 2018.04.22. 12:03:33

@aleksz róz: Ha te csak olyan koordinátarendszerben tudsz gondolodni, hogy orbán, vagy gyurcsány, akkor az persze felmentést ad a számodra, hogy miért nem gyurcsány. De szinte mindenki más jobb lenne, mint ez a kettő.

Amúgy én egy jobban kereső vagyok, és nem látom, hogy bárki a gazdagok elleni gyűlölködést szítaná. Ebből nem tudom kimagyarázni a NER-t: gyűlöletkampánnyal nyerte meg a választást, és kész. Az így okozott kár felmérhetetlen.

2018.04.22. 20:18:20

@vajdasagi: "Ha te csak olyan koordinátarendszerben tudsz gondolodni, hogy orbán, vagy gyurcsány, akkor az persze felmentést ad a számodra, hogy miért nem gyurcsány" - hogy ezt honnan szedted, lövésem sincs. szó nem volt ilyesmiről.

"Amúgy én egy jobban kereső vagyok, és nem látom, hogy bárki a gazdagok elleni gyűlölködést szítaná." - pl. mszp
nem látod? az nem engem minősít :D

"gyűlöletkampánnyal nyerte meg a választást, és kész. Az így okozott kár felmérhetetlen." - hogy magamat idézzem:
ez pont olyan, mint egy kettős mérce...
az ún. demokratikus ellenzék kb. pont ezt csinálja a rendszerváltás óta, és mostanában egyre erősebben igyekszik szítani a gyűlöletet és a feszültséget a hazai társadalmi csoportok, eltérő politikai nézeteket vallók, határon túli és 'határon belüli' magyarok között.
a fideszes gyűlöletkeltés az rossz gyűlöletkeltés, a másik meg jó gyűlöletkeltés, vagy hogy van ez?

Közéletünk 2018.04.25. 12:54:01

@tompus: pont ez az amit nem értünk. ha nem értünk egyet a kormánnyal, attől még nem leszünk sem dksok, sem ballibek. ha valakinek nem tetszik a gyűlöletkeltés, attól még szerintem lehetek konzervatív. nem minden fekete és fehér :)

vajdasagi 2018.04.26. 15:59:59

@aleksz róz: MInden gyűlöletkeltés gonosz és rossz. De a gyurcsány a "ki nem szarja le" kategória. Nem érdemes beszélni se róla. Van neki félmillió fanatikus híve, a több meg lesajnálja. Nem befolyásoló tényező.

Ezzel szemben a zorbán egy egész nemzetet mozdíthatott volna helyes irányba, de nem: ahelyett, hogy felvirágoztatta volna, ő megrontotta a nemzetét. Ez egy egészen más kategória. Benne megvolt a potenciál. És lopásra, megrontásra pazarolta a képességeit. Nem is értem, miért gondolod ezt a kettőt egyenlőnek. A gyurcsány persze hogy kártékony, de nem több lepkefingnél. Emez a másik korszakos államférfi lehetett volna. Szent István II, ha akarja. De felülemelkedett benne a gonosz. Ezért végünk.

2018.04.26. 22:51:57

@vajdasagi: rizsa
megmondtam, hogy nem gyurcsányról beszéltem

vajdasagi 2018.04.27. 11:23:52

@aleksz róz: Te gondolhatod rizsának, de én meg a legfontosabb kérdésnek gondolom.

2018.04.27. 11:40:34

@vajdasagi: gyurcsányt gondolod a legfontosabb kérdésnek? ez érdekes.

2018.04.27. 11:42:46

@vajdasagi: miért gondolod gyurcsányt a legfontosabb kérdésnek?

vajdasagi 2018.04.27. 11:55:59

@aleksz róz: Részemről a gyurcsány le van szarva. Nem fontos. De a "baloldalon" ő volt az, akire rámondhatod, hogy gyűlöletkapmányt folytatott (mármint a külhoni magyarok ellen). A többi nem volt gyűlöletkapmány. Ezért ha Te azt mondod, hogy a baloldalon is volt gyűlöletkampány, akkor nem értem, ki másra gondolhatsz.

Itt az ájtatoskodó fityisz az, aki a zemberek szívében a gyűlöletet szítja. És sajnos sikerrel.

vajdasagi 2018.05.03. 18:02:14

@aleksz róz: Kiváncsivá tettél.

Én azt állítom, hogy a fityisz és a NER gyűlöletet ébreszt a követői lelkében, és ez jóvátehetetlan károkat okoz. Erre Te ezt nem tagadod, hanem azt mondod, hogy épp a baloldal teszi ezt. Erre én megpróbálok találni valakit a baloldalon, akire ez igaz. De Te azt mondod, hogy nem a gyurcsányra gondolsz. És hogy én "nem akarom látni".

Ebből a bűvös körből csak úgy tudnánk kimászni, ha Te végre elárulnád, hogy akkor kire gondolsz. Vagy legalább megneveznéd a jelenséget. Vagy példát mondanál, amely az állításodat szemlélteti. Mert enélkül a Te érvelésed igen gyenge lábakon áll. Nem gondolod? Én ugyanis tudok példákat mondani az én állításomra: sokat. Csak kérjél rá, és sorolom őket.

vajdasagi 2018.05.06. 19:19:30

@aleksz róz: Te nem vagy észnél, de tényleg.
Megnevezted a gyűlöletkeltőket a baloldalról? És szerinted az MSZP az, mert az volt a szlogen, hogy fizessenek a gazdagok? Tudod: ez nem gyűlöletkeltés. Én gazdag vagyok és nem bánnám, ha több százalék lenne az én SZJA adókulcsom, mint a szegényeké? Amúgy az MSZP-t sosem szerettem, de még véletlenül sem volt a kampányukban semmi gyűlöletkeltő.
A gyűlöletkeltés nem itt kezdődik, hanem amikor felkorbácsolják a buták érzelmeit és minden más színű turista, sőt a fekete vagy arab nemzetiségű hazánkfiai is gyakran kapnak verést. mert most ez történik. De veled nem is érdemes vitázni, mert te értelmi fogyatékosnak tűnsz. Vagy nem ismered a szavak jelentését.
Bye.

vajdasagi 2018.05.08. 07:47:01

@aleksz róz: Hát ha valaki végigolvassa a mi kettőnk párbeszédét, akkor Te tűnsz majd szellemi fogyatékosnak. De ne aggódj: nem olvassa ezt senki.