#véleménycsere

Magyarország nagyon lenn van

Miért ilyen rossz az általános közérzet?

2018. augusztus 21. - Közéletünk

A hétvégét a Balatonon töltöttem, ahogy azon emberek nagy része, akik ezt megengedhetik maguknak. Az utóbbi időben nem voltam kifejezetten sok időt itthon, így a mostani összkép erősebben hatott rám, mint korábban hasonló megfigyeléseknél. 

Nyári hétvége délután, a családok a strandon töltik szabadidejüket. Lehetséges, hogy az ingerek, amik engem értek ezen helyzetben, felerősödtek azáltal, hogy megismertem, más kultúrákban hogyan töltik az emberek a szabadidejüket, és itt most nem a strandolásra gondolok elsősorban. Már egy 10 másodperces jelenet után is nehéz eldönteni, hogy milyen irányba tereljem ennek a posztnak a menetét, merthogy egy neveléselemzés, egy fogyasztói szokások vizsgálata, egy családpedagógiai észrevétel-gyűjtemény, vagy akár egy kommunikációs-tréning alapanyag is lehetne belőle. Ennek egy szintézisét próbálom most összehozni. 

Képtalálat a következőre: „balatoni büfé”

X család ül a strandon, apa-anya-pár éves gyerek-csecsemő. Szerintem fontos tényező, hogy a családok többségében legalább az egyik szülő (erősen) túlsúlyos. Ennek azért van jelentősége, mert a strandon található vendéglátó-egységben nem lehet olyan készételt kapni, amely nem mirelit és nem fritőzben sütik ki istentudja hányszor használt olajban. Az árak emelkednek, a színvonal viszont egy tapodtad sem, magyarnak ez is jó lesz. A strandtól 500 méterre levő ALDI-ban pedig az összes kasszánál kígyózó sorokban állnak, ahol a vásárolt termékek nagy része olcsó és borzalmas minőségű édesség és "rágcsálnivaló". (Már maga ez a szó hányingerkeltő). Ez azért kifejezetten szomorú, mert a napnál is világosabb, hogy az emberek ezekbe az "ételekbe" menekülnek a problémáik elől, amelyet a fritőzbüfék és német multik röhögve kihasználnak, mert hát a hülyének is megéri 200 forintért venni egy akkor zacskó chipset, ami egy felnőtt férni egynapi teljes kalóriabevitét fedezné. 

A másik dolog, amit ugyanez az élettel való elégedetlenség szül, az a szülők gyötrelmes hozzáállása saját gyerekikhez. Szóval az említett X család falatozik a strandon található "fine-dining" csúcsát nem súroló retroburger-sültkrumpli és ketchup kombóból, amikor a nagyobbik -pár éves- gyerek úgy dönt, hogy ő inkább elindul felfedezni, ami a világ legtermészetesebb dolga lenne. Csakhogy a szülők, akik csak 10 nyugodt percre vágynak (vagy egy életre amiben nem utálják saját magukat) ahelyett, hogy segítenék a gyereküket élni és élvezni azt, rákiabálnak, hogy azonnal menjen vissza, egye meg az ebédet (ha ezt annak lehet nevezni), meg különben is üljön a fenekén. Addig sem kell a szülőnek semmit csinálnia. Abba nem gondolnak bele, milyen traumákat okoznak ezzel a gyereknek, ha a saját lustaságukkal a 'legféltettebb kincsüket' tartják vissza. Ha pedig a gyerek megkérdezi, hogy "de miért?", akkor a válaszok közül jöthetnek a szülői szótár legnagyobb károkozói: a "mert én azt mondtam", "mert most ezt csináljuk", "mert csak". Tiszta szívből szeretet igaz? :)

Képtalálat a következőre: „balatoni strandolás”

Egy átlagos családi nyaralás sajnos nagyrészt erről szól itthon jelenleg. Ez az alkalom arra szolgál, hogy tökéletes látképet adjon az ország mentális helyzetéről. Az életükkel elégedetlen szülők a saját elégedetlenségüket a gyerekeikre vetítik rá azzal, hogy lustaságból fakadóan mindenhonnan visszatartják őket. Mert egyszerűbb azt mondani, hogy "nem", egyszerűbb azt mondani, hogy "ülj le", ahelyett, hogy megnézzük a kis gilisztát a bokorban. Egyszerűbb azt mondani, hogy ne rohangjálj (mi az istenért ne), mint megkérdezni saját magukat arról, hogy vajon miért akarja azt, hogy ne rohangáljon a gyerek ("úristen, mit gondolnak rólam majd az emberek, ha a gyerek elkezd visítani, mert elesett" - mert ez számít). 

A szülők védelmében: természetesen oka van annak, miért akarnak csak egy kicsit pihenni. Miért egyszerűbb nemet mondani. Persze, hogy sokat dolgoznak, és sajnos persze, hogy a tökük tele van mindennel. Viszont a baj ezzel a hozzáállásal az, hogy ez a gyerekeiken csapódik, akik nem értik, hogy miért ütköznek mindig falba, miért utasítják el őket, miért nem csinálhatják azt, amit őszíntén szeretnének. 

Hosszú távon pedig ez komoly hatással van a gyerekekre, ezáltal pedig az egész országra. Egy borzalmas spirálba került bele az egész társadalom, amit csak tudatossággal és erőfeszítéssel lehet megtörni. Mert ez nem jó így. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozeletunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5814193731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.22. 05:21:11

Atya Isten, a szülők vigyáznak a strandpn a gyerekükre??? Botrány!

Ez már annak az eredménye, hogy Zorbán nem ismeri el a szivárványcsaládokat, melyek sokkal toleránsabbak. Zorbán tehát mondjon le.

kvadrillio 2018.08.22. 15:01:41

Kettő–négy titkos határozatot hoz az Orbán-kormány havonta
""" Hogy mi lehet ez? Akár több tíz- vagy százmilliárd sorsának a kérdése, nemzetbiztonsági feladat, és az egyszerű emberek életére befolyással bíró döntés. """ NU, AKKOR AZONNAL MONDJANAK LE ! AZ EMBEREK ÉLETÉRE.VONATKOZÓAN, .... CSAK AZOK TUDTÁVAL LEHET INTÉZKEDNI !!!!!
bp
2018.08.22. 10:29
Kapcsolódók (2)
A világ legsikeresebb cégei, mégsem hallott még róluk senki
Ázsiában jönnek fel a lopakodócégek: szélesebb körben ismeretlen beszállítók, amik hatalmas világcégekké fejlődtek. Ennek Európára, illetve a magyar iparra is hatása lesz.
A magyar politika nem legyőzné az üzleti életet, hanem függővé tenné
Bizonyos ágazatokat, így az építőipart, a szállodaipart, a kommunikációs és médiapiacot már megette a politika. Jó kapcsolatokkal könnyű magasra jutni, de kiesni a pikszisből is. A függés anatómiája.

Az előző kormányzati ciklusban közel száz „titkos, 3000-es határozatot fogadott el az Orbán-kormány", írja közérdekű adatigénylésére kapott válaszból a Zoom.hu. Ezek azok a döntések, amikről nem tudhat meg semmit a nyilvánosság, és még a határozatok címét is titkosan kezelik.
O5A5498
Fotó: Ajpek Orsi

Persze azóta sem hagyták abba, mert május óta további kilenc ilyen döntés született. A lap szerint „Orbán Viktoron és kormányának tagjain kívül legfeljebb néhány tucat ember tudja, mi az a 96 fontos döntés az elmúlt négy évből, amit annyira titokban kell tartani, hogy semmilyen módon nem nyilvános”.

Hogy mi lehet ez? Akár több tíz- vagy százmilliárd sorsának a kérdése, nemzetbiztonsági feladat, és az egyszerű emberek életére befolyással bíró döntés.

A lap kitér arra, hogy a rendszerváltás óta több ezer titkos kormányhatározat született, és hogy ezek nagy része még ma sem ismerhető meg, és lehet hatályban úgy, hogy fogalmunk sincs róla. Gyurcsányék és Bajnaiék 2006 és 2010 között csak 51 ilyen döntést hoztak.

A 2014-ben 16 ilyen döntést hoztak Orbánék, 2015-ben 19-et, 2016-ban 25-öt, 2017-ben 33-at, és a választások előtt 3-at.

Csak a yamaha 2018.08.22. 15:13:07

Kicsit túl lihegte a cikk írója a dolgot..Pedig egyszerű a magyarázat.Be van fordulva szinte mindenki,és a hétköznapi dolgokat-szokásokat/gondokat viszi magával nyaraláskor is..

Ez meg egy jó demagóg duma" német multik röhögve kihasználnak"..miért szerinte csak ők..?!

Satya726 2018.08.22. 15:17:01

Húha! Kicsit messzire jutottál, egy hétköznapi család egy mondatától. Persze M.-o.-on mindenki nyomorult, rosszkedvű, dagadt Orbán fan majom...
Áááá! Nem is tudom egyáltalán miért olvasok ilyen véleményeket...

Billy Hill 2018.08.22. 15:48:39

Kicsit átírva az egyik mondatot: "Ez az alkalom arra szolgál, hogy tökéletes látképet adjon a _posztíró_ mentális helyzetéről. Az elégedetlen _szerző_ a saját elégedetlenségét a _strandszomszédaira_ vetíti rá." ;-)

nemecsekerno_007 2018.08.22. 15:49:59

Hát pedig minden médiumban, minden blogon csupa-csupa vidám téma és jobbnál jobb hír jelenik meg. Nem is értem! :)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.08.22. 15:55:15

Egy darab család ott kint a
Strandon éppen chipset zabál.
Reprezentatív a minta,
S címlapcikkben áll is a bál.
:)

nyerafidesz 2018.08.22. 16:00:42

Ekkora baromságot...
Badacsonyban voltam, és szinte csak külföldiek álltak előttem a sorban, miközben valami kenyér félét vettem volna. Dagadt holland kislányok, nyüzüge német kis csávók szülőkkel. Szinte csak cukros üdítőket, chipset, és mindenféle szart vásároltak.
A magyarokat mindennek láttam, csak rosszkedvűnek nem. Miért is lennének azok, amikor a fizetésük az elmúlt években brutálisan emelkedett.
Aztán nem beszéltem a láthatatlan tömegről, arról amelyik sosem látott méretekben nyaralt Horvátországban.
Oké, értem én, hogy fikázni kell, semmi gond.

midnightcoder2 2018.08.22. 16:25:15

Ez a post elég sokat elmond... a postoló intelligenciaszintjérõl.

czerka 2018.08.22. 16:29:44

Kissé proli család a magyar strandon. Ebből azért messzemenő következtetéseket levonni nem kellene. Mert a német nyugger is megy Magyarországra és eszi a Schweineschnitzel Zigauner Art-ot kétpofára a wellnessben. Ő is leszólható lenne, hogy boldogtalan, ezért zabál és menekül a német valóság elől a magyar pusztába.
Nem kellene ezt túlgondolni.
Aki ma a Balatonra megy az vagy tüntetőleg teszi (faszommegyhorvátba), vagy nincs pénze leugrani Horvátbe', vagy egy hétvégéje van egész évben pihenni, ezért a Balatonig jut. Szar a felhozatal, szar a kaja, strandbüfében mindig is szar volt. Az én gyerekkoromban a steandon lángos, öreg, megszíjasodott palacsinta, meg hekk volt olajban sütve, meg a vállalati üdülőben májkonzerv, paradicsom, paprika kiflivel. Felnőttünk mégis valahogy. És szép emlékeim vannak. Amíg nem tudtam úszni, addig utánam is kiabáltak, hogy ne menjek látótávolságon kívülre.
Nem kellene ezt túlspilázni.

Ha a posztolónak ezekkel a magyarokkal baja van, akkor nem javaslom, hogy tunéziai, egyiptomi, törökországi, jordániai hotelekbe látogasson, ott ugyanis svédasztalt letaroló orosz turistákat láthat. Az se szép látvány.

oddball 2018.08.22. 16:30:58

Én mondjuk pont nem azt tapasztalom, hogy a kisgyerekes szülök hitlerjugendi fegyelmet tartanának a csemetéik között, ellenben ma már teljesen általános dolog az éttermekben, orvosi rendelőkben, boltokban és egyéb nyilvános helyeken mindenfajta kontroll nélkül, teli torokból üvöltve rajcsúrozó gyerekek látványa, akikre a kedves szülő annyit sem képes rászólni, hogy ne már...

czerka 2018.08.22. 16:31:35

@Frady Endre: Endrém. Ez ma nem jött össze. Nem jó helyen csókolt a múzsa?

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2018.08.22. 16:33:20

Én tökre értem mire gondol a poszt író. Ha élt valaki külföldön egy hónapnál tovább és nem a seggében hordja a fejét, láthatta milyen különbség van a gyerekek nevelése, a szociális minta átadás és ezzel szerves összefüggésben a általános közhangulatban, MO-hoz képest.

czerka 2018.08.22. 16:40:09

@Réz Aladár: külföldön élek jelenleg is. Évek óta. Itt a gyerekek nyávogósak, ordítanak, ki van nyalva a seggük, követelőznek. A magyar gyerekek, emlékeim szerint ezerszer jólneveltebbek. Már már túl csendesek, félénkek. Külföldön ráhagyják a gyerekre, hadd ordítson az étteremben. Ez azért Magyarországon szerencsére az én időmben pofonnal lett kezelve. Meg is tanultunk viselkedni.
Furcsa lehet ezt olvasni, de a magyar ember kultúráltabb, mint sok gazdagabb országból valók. Ebben benne van persze az is, hogy gyerekkorától megszégyenítik, ha hisztizik, megpofozzák, ha erőszakos, rászólnak, ha rosszul viselkedik. Ez persze fasizmusgyanús sok balliba szemében.

dunántúli gyerek 2018.08.22. 16:55:19

Az tény hogy a magyarok dagadtak és igénytelenek, nyugaton is vannak ilyenek, sőt a keleteurópában nyaraló nyugatiak között jó sok ilyen van...

Rosszkedvüek a magyarok? Hát, mondjuk eléggé igen, de ez is inkább keleteurópai dolog, nem magyar. És nem is általános.

@Réz Aladár: "Ha élt valaki külföldön egy hónapnál tovább és nem a seggében hordja a fejét, láthatta milyen különbség van a gyerekek nevelése, a szociális minta átadás és ezzel szerves összefüggésben a általános közhangulatban"

Külföldön? Az hol van? A közhangulat ott jó ahol anyagilag nyugiban élnek az emberek, ez nem ország meg népfüggő, az angol proliknak is nyomott a hangulata, meg Magyarországon is nyugodt az élete annnak aki kiemelkedően keres. A nyugati gyereknevelés is lehet sokféle, láttam elrettentő és szimpatikus példákat is.

Véleményed szélsőséges: Hol jó? Külföldön. Mi jó külföldön? Minden. ... :D

Scott Tenorman Must Die 2018.08.22. 17:15:21

@Réz Aladár: német nyelvterületen élek. a gyerek neveletlenebbek, mint Mo-on. hangosan ásítanak, rálép a lábodra és nem kér bocsánatot, hangoskodik stb stb

Európai téridő 2018.08.22. 18:02:40

A Velencei tónál Spar van, pékáruval, felvágottal, innivalóval és egyebekkel jó felszerelve a "Korzón". És sok kisbolt, ott már akkor is volt Decathlon, amikor Bp.-n még nem. És a sok kajolda is, nem csak hambizó.

sírjatok 2018.08.22. 18:37:58

Én emlékszem tíz éve még mindenki vidám volt, csak mostanra savanyodtak be az emberek! Régen mindenki elégedett volt a fizujával, a gyerekeket a legnagyobb szeretettel és szabadsággal nevelték a sovány szüleik, és nem volt ez a kibaszott orbánrencer se' !

bontottcsirke 2018.08.22. 19:17:37

Semmi különös nem történt, a posztíró átlagos prolikkal volt egy strandon. El kell menni merülgetni a Vörös-tengerre, ott nem lesz vinnyogó Sanyika meg Balfasz Béla.

paráznabillegető 2018.08.22. 19:50:38

@Frady Endre: ember, te egy kibaszott zseni vagy.
hogy bármiből ilyen frappáns rímeket faragsz... hát ez kész.
egy odaadó híved.

marczy 2018.08.22. 20:19:13

Szerencsétlen gyerek be van zárva a négy fal közé a panelba (mert ha a putriba lenne, annak az a jó oldala, hogy onnan legalább ki lehet menni), a szülő meg már azzal sincs tisztában, hogy ventilálni szeretne a gyerek, az által, hogy ő bizony szaladgálni szeretne és körülnézni a strandon. Mert gyerek, ennyi. És ha nem hagyod gyereknek lenni, akkor felnőttként ugyanolyan Balfasz Béla lesz, semmi csoda nincs ebben.

ébrenjáró 2018.08.22. 20:47:43

Látom a cikkben is megidézett undorító proli réteg okádja is tele a kommentfalat. A tényleg tönkreteszi a white trash a gyerekeket, akikből hasonló whhite trash-t gyártanak, mint ők maguk.
Amikor náhény hónapos külföldi tartózkodás után hazajöttem, nekem is az szúrt szemet, hogy mindenki mennyire lepukkant és szomoró. Ezen kívül mindenki frusztrált, mindent komolyan vezs, mindenre ugrik, nagyon barbár és kelet európai az egész.
Balatonra meg gyerekkorom óta nem járok, egyszerűen nem bírom elviselni ezt az okádék, bunkó, proli tömeget. Akkor már inkább a milliószor jobb Horvátország.

Ad Dio 2018.08.22. 21:17:14

Hogy utáltam azt, amikor a b emlékezetű elmútnyócban a jobberek nyomták ezt a süket dumát... ja, most sem lett szimpatikusabb...

Leylandi 2018.08.22. 21:39:40

A poszt lényege: kimentem külföldre több pénzért mosogatni, és most önigazolást keresek, hogy jól tettem, hiszen lám, itthon tényleg rosszabb, mert nem engednek meg minden fasságot a gyereknek, mint az imádott nyugat, ezért nem is olyan k.urvarosszak.... izé boldogok, mint ottkint, tehát maradok mosogatni.

Maradj.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.08.22. 22:03:13

@czerka: @paráznabillegető:
Szerintem ti nem értetek egyet. Hadd ne én legyek az ítélőbíró... ;-)

conchita wurst 2018.08.22. 22:05:40

Az hogy Magyarországon szar a közhangulat, egy hazug mantra jelenleg épp a ballib oldalról. Náluk nagyon szar a közhangulat ami nem csoda, lejjebb már nem tudnak süllyedni, de próbálkoznak erősen.

Országosan még soha nem volt az elmúlt 30 évben olyan optimista hangulat mint most, ezt világosan jelzi a kormánypárt 3x-os nagy győzelme zsinórban.

Ha valaki tud ilyenre másik európai példát mondani, ahol ennyire elégedettek a népek a dolgok alakulásával, akkor ne fukarkodjon a példákkal.

Lilli_Csiribiri 2018.08.22. 22:17:25

Az lenne az ideális ha olyanok kritizálnák a szülőket akik maguk is nevelnek gyereket és nem csak elméleti elképzeléseik vannak. Az hogy egy gyereknek nemet mondasz és szabályokat állítasz fel, amiket akkoris be kell tartani ha épp a gyereknek nincs hozzá kedve, ezt hívják nevelésnek. Az ebédet megenni nem muszáj de igenis ott kell ülni az asztalnál, pont úgy mint ahogy az az óvodában is el lesz várva a három éves gyerektől. Ha soha semmilyen szabály betartását nem várod el, mert sérül a kicsi lelke, mekkora lesz a sokk amikor 3 évesen bekerül közösségbe és egy csomó szabály betartását várják el?
Érdemes volt, megírni ezt a posztot így legalább a kommentekből az is kiderült hogy ha egy család Magyarországon a büfében eszik a strandon, akkor ez a proliság csalhatatlan jele. Well done.

BiG74 Bodri 2018.08.22. 23:06:11

Lehet, hogy én vagyok egyszerű, mint egy faék, de szerintem ez nagyon túl lett tolva.
A gyerek rohangáljon, ahol annak helye és ideje van. Egy zsúfolt strandon pedig ne akarjon felfedezni, mert annak is szar vége lehet. A szülők dolga vigyázni, fegyelmezni a csemetét, szocializálni, nevelni.

apro_marosan_petergabor 2018.08.22. 23:13:00

Azért,
mert a blogoló rosszkedvű, elég merész állítás leírni azt, hogy Mo többsége rosszkedvű.
Szerencsére az indexes blog-írók határozott kisebbségben vannak, még a választásnál alulmaradt ellenzéknek is csak a piciny töredékét képezik. Feladatuk a hangulat keltés, de - mint a választáson is kiderült - ezt a feladatukat(is) rosszul látják el (hazudoznak össze-vissza).

BiG74 Bodri 2018.08.22. 23:35:48

@apro_marosan_petergabor:
Indexes? Kitette a index, ti meg ráugrottatok, ennyi. Ez egy blog a sok közül. Ha a siker és boldogság fityiszes országáról akartok igaz híreket, mi a faszért lesitek mindig ezt a kisebbségi indexet?
Tényleg hülyeség amit írt, érthetetlen, de ennyi.
Viszont nagy örömködés sincs, pont annyira függően a kleptomán fityiszmaffiától, mint amennyi sírás.
Ergo, pont akkora ökörség a rosszkedvért okolni a fityiszt, mint a jóért.

Behajtó70 2018.08.23. 07:41:15

Ritkán olvasni egy ilyen ostoba, nevetségesen buta, rosszindulatú firkálmányt! Magyarellenes, általánosító.....valami tahó lát valamit ami nem tetszik, és akkor kihozza belőle, hogy a magyarok! Értsd: minden Magyar! Érted a náciját: egy cigány gyilkolt, akkor mindegyik gyilkos?

Ostoba akak! Méghogy családoedagógia! Dehogy! Csak egy szánalmas idióta drogos agymenése!

Behajtó70 2018.08.23. 07:43:05

@BiG74 Bodri: tegyél feljelentést, Bodri! Mi a faxt maffiázol itt? Menj el feritekhez, ott reklamálj, kérdezd a diplomájáról meg a vagyonáról!

Közéletünk 2018.08.23. 11:49:21

@Billy Hill: teljesen jól látod! köszi az emlékeztetőt :)

BiG74 Bodri 2018.08.23. 17:38:55

@Behajtó70:
Pont azon a listán van, mint a vitya!

Pöff 2018.08.24. 22:04:40

Hogy mennyire mélyen van az ország, azt a szakmunkások munkája mutatja.
Vagy ahogy vezetnek a zemberek az utakon, vagy ami korrupciós és egyéb alpvető társadalmi problémákat vagy igényeket kezel az állam az önkormányzat...a multi cégek.

A magyarnál nagyobb büdös tróger igénytelen leszarom beleszarok jó van az úgy kultúrájú sehonnai taplóparasztok talán csak az oroszoknál 3 világbeli senkiknél vannak.
az a durva mikor már itthon is szemet szúró a dolog, de mikor kimész és csak a problémákna ka hiányát veszed észre, mert flottul és normálisan megy minden.
Majd visszajössz és aztakurva életbe, mintha 20 szintet visszaugranánk a közel őskorba.
próbálák itt az indexen fényezni hogy a holland meg a Belga aki felvásárolt egy falut mekkora pozitívum nézni a nagy semmibe.
Hát gaz meg dzsuva....persze a cigányt kirakták
Lehet csend van de az a halál csendje