Tudatosság és nyitottság

Miben nyilvánul meg férfinak lenni?

Hogyan kapcsolódhatunk jobban saját magunkkal férfiként

2019. március 19. - Közéletünk

Őszintén, én ezt nem tudom, hogy pontosan mit jelent férfinak lenni. A legtöbb dolog amit kaptam és tapasztaltam
életem során, korán sem volt annyira meghatározó, hogy erőteljesen befolyásolja a férfiségem és férfiasságom.

Hoppá! Várjunk csak! Hogy a picsába ne lett volna! :D

Csak a nagy részéről nem is tudok. Már hogyne lennének olyan minták, amelyeket ne a primer férfi szereplőtől (apa) hoznék magammal.

Csak azért, mert nem ordibáltak velem, hogy „a férfiak nem sírnak”, vagy, hogy „kelj fel, nem vagy te lány”, attól az még nem azt jelenti, hogy egészséges mintán nőttem fel.


Nemrég kezdtem el felfigyelni arra, hogy otthon valahogy komoly és őszinte dolgokról nem
szokás beszélgetni. Amikor pedig felvetem, hogy beszélgessünk már valami igazi dologról,
bambulást és kínos mosolyt kapok. Nem csak azért, mert nem akar senki beszélni ezekről,
hanem ami még ijesztőbb, nem is tudják, hogyan kell azt csinálni! Persze nem csak a szüleim,
hanem majdnem mindenki, sokszor engem is beleértve. Mint amikor matekórán ültem és
magyarázták a szinuszt, én pedig csak kínosan mosolyogtam, mert fogalmam sem volt az
egészről. Ez ugyan az az érzés!


Ahogy nekem hiányzik az eszköztár a szinusz megértéséhez, úgy hiányzik az eszköztár az
érzelmeink feldolgozásához és megértéséhez! Ilyen egyszerű.
Ha a primer férfimintánál azt látjuk, hogy nem tud kapcsolatba lépni a saját érzelmeivel,
akkor nem tud segíteni nekünk sem kapcsolatot létesíteni saját magunkkal. Mitől is tudna, ha
neki sem tanították meg soha, hogyan kell csinálni.


Sokáig tartott felismernem, hogy teljesen rendben van az érzelmeimről beszélni. A szüleim és
leginkább apukám előtt viszont még mindig nem tudok. Egy kicsit attól is félek, hátha
elolvassa ezt. Na, nem azért, mert majd azt mondja, hogy nem vagyok elég férfias, vagy ez
nem férfidolog, hanem mert sosem tanultam meg őszintén kimutatni az érzéseimet az
irányába. Ez az egyik legijesztőbb dolog számomra az életben.


Szóval férfiasság. Elkezdtek ledőlni a társadalompusztító berögződések férfikörökben. Hála
Istennek: hogy a barátaid előtt gáz azt mondani a barátnődnek, hogy szereted. Hogy
elmondani, ha valami rosszul esett. Megkönnyezni egy filmet. Ölelkezni. Nem kigúnyolni a másikat.

Tudom, hogy a többség általi nyomás, és az érzés, hogy tartozzunk valahova egy
fojtogató marokként szorul a torkunkra, de lehetőségünk van bátornak lenni. Hogy rászólunk
arra, aki tiszteletlen a nőkkel, aki kineveti az elérzékenyülő férfit. Segítő kezet nyújtunk
annak, aki azt mondja, hogy az érzelmekről fölösleges beszélni. Mert nem az. Ez az, amiről
érdemes beszélni. Nehéz és fájdalmas, de a gyümölcse a legédesebb, amit el tudok képzelni.

Sokan azt mondják, hogy az új generációk puhábbak, gyengébbek, szivárványok. Szerintem
pont az ellenkezője. Empatikusabbak, gyengédebbek, megértőbbek. Mert a keménység
mértéke nem az, hogy nem sértődünk meg semmin, vagy bármilyen fájdalom árán, de tovább
megyünk. A keménység mértéke az, hogy beleállunk abba, amiben hiszünk, hogy nem
elnyomjuk a fájdalmat, hanem megosztjuk, hogy ki merjük mutatni azt, amit érzünk és
gondolunk. Én ebben próbálom megélni a férfiségemet.

Ehhez hasonló gondolatokkal, valamint nagyszerű társasággal és nyitott szívvel várlak benneteket a következő Közéletünk Férfi-körön a MagNet Házban, amelynek témája a párkapcsolatok lesz!

Biztos szerencsés egy teljes nemet megbélyegezni?

A Gilette reklám és a tudatos férfiség

Nagyon érdekes volt látni a reakciókat a Gilette új reklámjával kapcsolatban.

Azt első körben leszögezném, hogy nem tartom szerencsésnek, amikor egy reklám egy társadalmi csoportot általánosít, mert ebben nagyon nagy a hibahatár, különösen ha ez a társadalmi csoport a világ felét jelenti. 

Fura vagy nem fura módon azonban én nem azt az üzenetet látom benne, hogy a férfiak csak rosszak lennének. Én azt látom, milyen téren van még fejlődni. 

Azzal, hogy egy férfiaknak készült termékben elmondják, hogy mi történik nagyon sokszor a társadalomban, rámutatnak olyan kérdésekre, ahol nincsen érdemi párbeszéd. Anyázás van meg ellenanyázás.

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember és képernyő

Amikor néztem a reklámot, elképzeltem, ahogy

készítők rakják össze részről részre. A

készítőket pedig nem elvakult feministaként

képzeltem el, hanem Tudatos Férfiként!

Mert egy férfi aki, aki hagyja, hogy a gyereke verekedjen, mert az férfias, vagy aki utánafütyül a másiknak, az nincs teljesen tisztában sem a saját férfiasságával, sem arról, hogyan érzi magát egy nő abban a helyzetben, amikor fogdossák vagy utánafütyülnek. Szó sincs arról, hogy minden férfi ezt csinálná, viszont előfordul. Sajnos többször is, mint gondolnánk. 

Lehet az én sértett férfi egóm gyógyult annyit, hogy ezt ne egy egész nem ellen elkövetett támadásnak vegyem, hanem egy figyelemfelhívásnak, hogy mi férfiak hogyan is tudunk jobbak lenni.

Külön poén, hogy ez a Férfikör első alkalmának másnapján jött ki, így egy tökéletes téma lesz a következő alkalomra. Ha kedvet kaptatok beszélgetni férfiségről és férfiasságról, akkor szeretettel várlak Titeket a II. Közéletünk férfi-körön a MagNet házban! 

Ti hogyan éreztétek magatokat, miközben néztétek a reklámot?

Hasonló tartamalkért kedveljétek az oldalunkat! Köszönjük!

Ítélkezés nélkül

Hogyan befolyásolják a gyerekkori eseményeink az egész életünket?

 Gabrielle Bernstein, - aki a Watkins magazin TOP 100 spirituális tanítóinak 2018-as listáján az 54. helyet foglalja el -, az "Ítélkezés nélkül" c. könyvében nagyszerűen mutatja be, mi történik, ha hagyjuk a félelmünket /egónkat/ irányítani. Az egyik fő pont - amit saját magam csak nemrég fedeztem fel -, hogy a saját ítélkezésünk (és itt nem csak nagy dolgokra kell gondolni, hanem a legapróbbakra is, mint, hogy ki milyen ruhát visel, hogyan beszél, mit csinál stb.) mind-mind reakció olyan eseményekre, amik velünk történtek (leginkább) a gyerekkorunkban.

 

 Mivel az "eredeti" esemény idejében nagy valószínüséggel még nem voltunk tudatában ennek, vagy nem rendelkeztünk még a szembenézés képességével, így azóta magunkban hordozzuk ezeket, ott nyugszanak bennünk, egészen addig, amíg egy bizonyos szituációban fel nem fedik magukat. Fájdalmas mivoltuk miatt pedig sokszor még akkor sem tudunk szembenézni ezekkel a sebekkel, ha felismerjük őket, vagy egyszerűen csak nem tudjuk, hogyan kell azt csinálni.

 A másik fontos dolog, amire Gabrielle rámutat, hogy azáltal, hogy mások felett ítélkezünk, saját magunkat helyezzük egy magasabb pozícióba. Azaz a másik valamit rosszul csinál, ergo mi jobbak vagyunk. Emellett ha valaki felett ítélkezünk, tudatalatt magunk felett is ítéletet mondunk, mivel ami a másikban zavar minket, azt belül megtalálhatjuk magunkban is, jó mélyen.

 Abban a pillanatban, ahogy bátorságot veszünk és elkezdjük megérteni, honnan jönnek a félelmeink, - amelyek tényleg bármik lehetnek, a legkisebb (ha van olyan egyáltalán) gyerekkori emléktől kezdve az életünket megváltoztató traumáig - ráébredhetünk, hogy a cselekedeteink nagyrészt csak reakciók azokra az eseményekre, és érzelmileg igazából ugyanazokat éljük át újra és újra, egészen addig, amíg ki nem törünk ebből a körből.

 Mindannyian hordozunk sebeket, azonban szeretettel, nyitottsággal és megértéssel bárki a gyógyulás útjára léphet.

 

 Gabrielle Bernstein - Ítélkezés nélkül - Édesvíz kiadó, ár - 3290 Ft

 

Ha tetszettek a gondolatok és hasznosnak találod őket, örömmel veszem, ha kedveled a Közéletünk oldalunkat, ahol hasonló tartalmakkal találkozhatsz! 

 

Magyarország nagyon lenn van

Miért ilyen rossz az általános közérzet?

A hétvégét a Balatonon töltöttem, ahogy azon emberek nagy része, akik ezt megengedhetik maguknak. Az utóbbi időben nem voltam kifejezetten sok időt itthon, így a mostani összkép erősebben hatott rám, mint korábban hasonló megfigyeléseknél. 

Nyári hétvége délután, a családok a strandon töltik szabadidejüket. Lehetséges, hogy az ingerek, amik engem értek ezen helyzetben, felerősödtek azáltal, hogy megismertem, más kultúrákban hogyan töltik az emberek a szabadidejüket, és itt most nem a strandolásra gondolok elsősorban. Már egy 10 másodperces jelenet után is nehéz eldönteni, hogy milyen irányba tereljem ennek a posztnak a menetét, merthogy egy neveléselemzés, egy fogyasztói szokások vizsgálata, egy családpedagógiai észrevétel-gyűjtemény, vagy akár egy kommunikációs-tréning alapanyag is lehetne belőle. Ennek egy szintézisét próbálom most összehozni. 

Képtalálat a következőre: „balatoni büfé”

X család ül a strandon, apa-anya-pár éves gyerek-csecsemő. Szerintem fontos tényező, hogy a családok többségében legalább az egyik szülő (erősen) túlsúlyos. Ennek azért van jelentősége, mert a strandon található vendéglátó-egységben nem lehet olyan készételt kapni, amely nem mirelit és nem fritőzben sütik ki istentudja hányszor használt olajban. Az árak emelkednek, a színvonal viszont egy tapodtad sem, magyarnak ez is jó lesz. A strandtól 500 méterre levő ALDI-ban pedig az összes kasszánál kígyózó sorokban állnak, ahol a vásárolt termékek nagy része olcsó és borzalmas minőségű édesség és "rágcsálnivaló". (Már maga ez a szó hányingerkeltő). Ez azért kifejezetten szomorú, mert a napnál is világosabb, hogy az emberek ezekbe az "ételekbe" menekülnek a problémáik elől, amelyet a fritőzbüfék és német multik röhögve kihasználnak, mert hát a hülyének is megéri 200 forintért venni egy akkor zacskó chipset, ami egy felnőtt férni egynapi teljes kalóriabevitét fedezné. 

A másik dolog, amit ugyanez az élettel való elégedetlenség szül, az a szülők gyötrelmes hozzáállása saját gyerekikhez. Szóval az említett X család falatozik a strandon található "fine-dining" csúcsát nem súroló retroburger-sültkrumpli és ketchup kombóból, amikor a nagyobbik -pár éves- gyerek úgy dönt, hogy ő inkább elindul felfedezni, ami a világ legtermészetesebb dolga lenne. Csakhogy a szülők, akik csak 10 nyugodt percre vágynak (vagy egy életre amiben nem utálják saját magukat) ahelyett, hogy segítenék a gyereküket élni és élvezni azt, rákiabálnak, hogy azonnal menjen vissza, egye meg az ebédet (ha ezt annak lehet nevezni), meg különben is üljön a fenekén. Addig sem kell a szülőnek semmit csinálnia. Abba nem gondolnak bele, milyen traumákat okoznak ezzel a gyereknek, ha a saját lustaságukkal a 'legféltettebb kincsüket' tartják vissza. Ha pedig a gyerek megkérdezi, hogy "de miért?", akkor a válaszok közül jöthetnek a szülői szótár legnagyobb károkozói: a "mert én azt mondtam", "mert most ezt csináljuk", "mert csak". Tiszta szívből szeretet igaz? :)

Képtalálat a következőre: „balatoni strandolás”

Egy átlagos családi nyaralás sajnos nagyrészt erről szól itthon jelenleg. Ez az alkalom arra szolgál, hogy tökéletes látképet adjon az ország mentális helyzetéről. Az életükkel elégedetlen szülők a saját elégedetlenségüket a gyerekeikre vetítik rá azzal, hogy lustaságból fakadóan mindenhonnan visszatartják őket. Mert egyszerűbb azt mondani, hogy "nem", egyszerűbb azt mondani, hogy "ülj le", ahelyett, hogy megnézzük a kis gilisztát a bokorban. Egyszerűbb azt mondani, hogy ne rohangjálj (mi az istenért ne), mint megkérdezni saját magukat arról, hogy vajon miért akarja azt, hogy ne rohangáljon a gyerek ("úristen, mit gondolnak rólam majd az emberek, ha a gyerek elkezd visítani, mert elesett" - mert ez számít). 

A szülők védelmében: természetesen oka van annak, miért akarnak csak egy kicsit pihenni. Miért egyszerűbb nemet mondani. Persze, hogy sokat dolgoznak, és sajnos persze, hogy a tökük tele van mindennel. Viszont a baj ezzel a hozzáállásal az, hogy ez a gyerekeiken csapódik, akik nem értik, hogy miért ütköznek mindig falba, miért utasítják el őket, miért nem csinálhatják azt, amit őszíntén szeretnének. 

Hosszú távon pedig ez komoly hatással van a gyerekekre, ezáltal pedig az egész országra. Egy borzalmas spirálba került bele az egész társadalom, amit csak tudatossággal és erőfeszítéssel lehet megtörni. Mert ez nem jó így. 

 

Miért sérült mindenki?

Hogyan nem nézünk szembe saját magunkkal?

 

Az eredeti gondolatmenetem abból indult, hogy kb. egy éve tetszett egy lány, viszont egy alkalommal, amikor elmentünk bulizni, az egyik pillanatban a nevetés és kellemes beszélgetés átváltott nála önutálatba és teljesen kiakadt. Próbáltam nyugtatni, végighallgatni, de akkor még nem értettem pontosan, hogy mi történik, viszont teljesen tisztán fogalmazódott meg bennem a kérdés. 

"Tényleg mindenki full sérült?"

Mindenki.

Persze sokan mondják, hogy nem ő nem, miért lenne, nem történt semmi olyan, ami miatt ők sérültek volna, stb. stb.

Ahogy tovább gondoltam ezt az amúgy elég kemény és szomorú felismerést, rájöttem, hogy magamat is sérültnek azonosítom, pedig nem történt olyan (tudatos) trauma az életemben, amiről úgy gondoltam, hogy ezt okozhatja. 

Az első fontos felismerés az volt, hogy igazából teljesen mindegy, mennyire nagy az a dolog amiről úgy gondoljuk, hogy törést okozott az életünkben. Elváltak a szüleink? Nem ismertem a nagymamámat? Csak akkor kaptam szeretet a szüleimtől, ha valami jót csináltam? Sosem csinálhattam azt amit szerettem volna? Szolfézsórára vittek a kosárlabda helyett? Mindig én voltam az utolsó, akit hazavittek az oviból? 

Mehetnék egyre lejjebb a képzeletbeli fontossági és komolysági listán, de pont ez lenne a lényeg, hogy itt az apróságnak tűnő dolog sem apró, közel sem. Ezek mind olyan traumák, amit gyerekként nem fogunk tudni feldolgozni egyelőre, segítségre van szükségünk. Leginkább a szüleinktől. Itt jöttem rá egy kis idő elteltével a következő nagyon fontos dologra, ami miatt megértettem, miért érzem magam úgy, ahogy. 

 

Persze, hogy fontos, hogy mekkora trauma ér minket, de a módszer, ahogy reagálunk ezekre a helyzetekre ugyanaz. Ez a fájdalom amit átélünk, annyira elviselhetetlen, hogy inkább elmenekülünk előle. Elmenekülünk előle a munkába, utazásba, alkoholba, csak felejtsük el. Nem adunk lehetőséget magunknak átélni ezeket. 

 Miért élném át a fájdalmat, hangzik a(z) jogos nehéz kérdés. Azzal, hogy elmenekülünk a fájdalom elől, nem szabadulunk meg tőle. Elrejtjük egy sarokba, nem veszünk róla tudomást, majd elmúlik. És itt jön a legnehezebb része. Nem fog elmúlni, pontosan amiatt, mert nem volt lehetősége elmúlni. Tökéletes példa erre a "szőnyeg alá söpröm a problémát" kifejezés (lehet mégsem akkora hülyeség?). 

Fáj szembenézni ezekkel az eseményekkel, ez teljesen érthető. Az is, hogy nem szeretnénk fájdalomban/fájdalommal élni. Amit itt nagyon fontos megérteni, hogy képesek vagyunk-e elviselni a fájdalmat azért, hogy később elengedhessük. 

Bővebben erről a hamarosan induló csatornánkon!

A veszélyes Nyugat

Tényleg az EU a pokol bölcsője?

Tegnapelőtt írtam egy posztot arról, hogy már Szerb Antal is rámutatott közel 100 évvel ezelőtt, hogy mi mindig is és mennyire a Nyugathoz akartunk tartozni.

Nagyszerű gondolatok, pláne, hogy ma még annál is aktuálisabbnak tűnik. Azonban ami feltűnt, hogy a kommentek között (nem) meglepő módon előjött megint a libsizés meg a brüsszelezés, viszont ennél most már tövább jutottunk, a neo-liberalizmus eggyel nagyobb fokú ismeretére utal, hogy a gender meg transzneműek is előkerültek.

Szükségesnek tartom leírni és hangsúlyozni újra, hogy a kormánykritika, vagy a Nyugat-pártiság - bár nevetségesen az utóbbi már alapvetően feltételezi az előbbit - nem jelenti azt, hogy valaki liberális, ahogy az sem, hogy ha valaki nem uszít egy másik nép ellen, attól még lehet keresztény-demokrata.  

Képtalálat a következőre: „dangerous europe”

Szóval ami feltűnt, hogy az emberek (feltehetőleg Fidesz-szavazó) tényleg azt gondolják, hogy a nyugati országok a fertő, ahol semmi jó dolog nem történik, afrikai kannibálok (ez most komoly? - úgy az egész videó - ) grasszálnak az utakon, késelnek, az emberek rettegnek. Az oké (nem), hogy a nép, amely M1-en és TV2-n tájékozódik, úgy gondolja, hogy ő a béke és nemzetbiztonság szentélyében élhet meg minimálbérből, de ha csak annyit teszünk hozzá, hogy a gyereküket is esetleg így nevelik, ott kezdődik az igazán nagy baj. 

Azok a hírek, hogy a gyerekek az iskolában sorosoznak vagy migráncsoznak már nem szolgálnak sajnos újdonsággal, de ha abba gondolunk, hogy ha meghallják mondjuk azt a szót, hogy brüsszel, egyből valami sátáni dologra asszociálnak, mintha azt hallották volna, hogy Voldemort, vagy kelbimbó.

Egy olyan generáció felnevelése zajlik éppen, amely el lesz idegenítve Európától, attól ami fejlett, ami nem szegénység, amihez az utóbbi ezer évben kézzel-lábbal próbáltunk kapaszkodni.

Mert arról nem olvasnak a hírekben, hogy hány ezer eurót keresnek az emberek, mennyivel egészségesebben élnek (miközben  Magyarország a legelhízottabb ország Európában), mennyivel boldogabbnak értékelik a saját életüket, vagy mondjuk, hogy a holland vidék meg a magyar vidék össze sem hasonlítható egymással. Annak nincs igazán hírértéke, azt már megszoktuk. Meg azzal nem lehet riogatni a népet. 

Képtalálat a következőre: „happiness index europe”

 

Vidám látvány, ahogy Magyarország ott piroslik. Vajon mi lehet ennek a boldogtalanságnak az oka? 

Ha most elmennénk megkérdezni az utca emberét, hogy mit gondol Nyugat-Európáról, mit gondoltok, mit mondanának? Az ország egyik fele el kezd mesélni, hogy az unokája/gyereke ide és ide ment dolgozni, a másik fele pedig büszként veri a mellét, hogy hála Orbán Viktornak meg vagyunk védve. Ahhoz az Európához, ahova mindig is tartozni akartunk, most, a 21. században kerülünk egyre távolabb, miközben minden korábbinál több lehetőségünk lenne felzárkózni hozzá. 

Európa démonizálása nagy valószínüséggel folytatódni fog, de vajon mivel lehet ezt a trendet a fejekben megváltoztatni? Adjunk mindenkinek egyet Szerb Antal "Magyar Irodalomtörténetéből"? De lehet már Ő is Soros ügynöke, elvégre tudjuk honnan származik.  

Ha tetszett a gondolatmenet és az érték az írásban, kérjük támogass minket egy kedveléssel, hogy még több emberhez eljuthassunk! 

 

Fidesz - A kényelmes választás

Akiknek minden mindegy

Az április 8-i mészárlás óta az ellenzék saját maga helyett megtalálta az új bűnbakot, a vidékieket. Ennek az apropójáról az oldalon sokat beszélünk, itt is teszünk róla említést. De most legfőképp nem róluk lesz szó. 

Vasárnap este elkezdtek szállingózni a választási eredmények, ezzel együtt pedig a döbbenetes felismerés. Nem a Fidesz becsülte felül a saját erejét, hanem az ellenzék becsülte alá a Fideszét. Ahogy a Facebookon is a saját buborékunkban vagyunk és nagyrészt csak azt látjuk és halljuk amivel egyetértünk, ugyanígy történt ez a választással. Ahogy láttuk, hogy taktikai szavazáson a Jobbikos jelölt ennyire esélyes Hevesben, a független Veszprémben stb, tényleg azt hihettük és reméltük, hogy eljött az idő, elég ember lett "felvilágosodott". 

Azonban ahogy a facebooborékból is nehéz, ám annál kiábrándítóbb, úgy a választási buborékból sem tudtunk időben/elegen kikerülni. Elhitettük magunkkal, hogy ez meglehet. Mert hát mindenhol ezt láttuk. Meg hát a taktikaiszavazas.hu/Márki-Zay, KOM stb. is azt mondta. Arra már nem futotta, hogy rájöjjünk, erre az ég világon semmi nem mutatott. Valamint, hogy a Fidesz még fél millióval tudta aktivizálni a szavazótáborát. Mi pedig megint ott álltunk bámészkodva, hogy hát ezt most hogy. 

Azután új terv kellett, miután mindenki - köztük a Guardiennek nyilatkozó köztévés riporterek - ráeszmélt, hogy hát igen, a vidékiek tényleg rettegnek, kimosta az agyukat a gyűlöletpropaganda és a félelem. Ebből jött az, hogy mindenki menjel el, beszélgessen vidékiekkel, ismerje meg őket, nem szabad lenézni őket és így tovább. Ezzel semmi baj nincs, attól még, hogy most mindenki ezt mantrázza, attól nem lesz kevésbé fontos és tényleges kulcstényező 4 év (vagy akár csak másfél) múlvára. Viszont most egy másik tábort vennék elő. 

Azokat, akiknek a Fidesz megfelel. És itt tényleg ennyi, amivel le lehet írni a motivációt. Ennek a csoportnak teljesen mindegy igazából, hogy mi történik. Itt alapvetően közép- és azon felüli osztályokról beszélünk, ahova nem jut el a migránsozás, mert természetesen tudják, hogy semmi értelme az egésznek. Ez a tájékozott, értelmiségi réteg átlát a szitán, tisztában van a korrupciós ügyekkel és az egész cakkumpakk kormánytevékenységgel. Viszont amivel ugyanúgy tisztában van, hogy ez őket nem igazán érinti. Az egykulcsos adóval és egy tucat más eszközzel a Fidesz ezeket a rétegeket segíti, így nekik ez a helyzet tökéletesen megfelel. Az, hogy az embereket kizsigerelik, elbutítják, elűzik, őket ugyanúgy nem érinti, mert a társadalmi pozicióból adódóan nekik ettől nem kell tartani.

Ahogy a közmunka vagy a kamurezsicsökkentés elvesztésétől sem. Amitől viszont tartanak, az az instabilitás. Ez a Fidesz nagyon erős, egyben stabil is. Bármi változás történik, az meglehet kimozdítaná őket a jelenlegi kényelmes helyzetből. Ez nekik nem érdekük, az meg, hogy mi történik a másik 7-8 millió emberrel, az nekik igazából teljesen mindegy. Ha alapvető emberi motivációkat nézünk, akkor megérthetjük az érvrendszert. Ha alapvető emberi értékeket nézünk, akkor viszont már kevésbé. Egy bizonyos szintig kivonhatja magát az ember a politikából, egyrészt társadalmilag, másrészt szakmailag.

Egy olyan ember, aki látja belülről, hogy mi történik a társadalomban, sokkal nehezebben lenne képes passzív szemlélő maradni, miközben erkölcsileg-kulturálisan pusztítják le az országot a Fideszes médiagépezetek. És itt a kérdés, mi lenne az a politika közbeavatkozás, ami már ennek a csoportnak is elkezdené piszkálni a csőrét. Mert ha az nem elég, hogy a gyereküket lazán felkészítik a szakmunkásképzőre, vagy a közeli ismerősiket listázzák a kormányellenes "áskálódásért", akkor nem tudom mi az.

Amit meg közvetve ők sem vesznek észre, az pedig a kollektív hangulat az országban. Lehet mondani, hogy engem ez nem érint, én nem gyűlülködöm, de tudatalatt eljut. Hogy az emberek csak egy kicsit félnek jobban. Csak egy kicsit állnak ellenségesebben a másikhoz. Erről pedig nem szabad megfeledkezni, mert ez a leggonoszabb, amit a kormány igazán csinál. És amíg ebben az országban élnek, ebből már nem tudnak kimaradni. 

Blogunk célja a józanabb közbeszéd kialakulásának támogatása, a gyűlöletkeltés visszaszorítása. Ha szeretnél még hasonlókat olvasni, kövess be minket Facebookon!

A tudás a legjobb fegyver az elnyomás ellen

Miért félünk az ismeretlentől?

A posztot Ferenc Pápa állítólagos nyilatkozata, valamint az arra adott reakció ihlette. A lényeg az, hogy Ferenc állítólag úgy nyilatkozott, hogy a pokol nem létezik. Ez egy átlagos, mérsékelten vallásos ember számára egy mérsékelten meglepő tény, esetleg elhúzza a száját, hogy hmm, pokol, ja ez valószínüleg nem létezik. Se kénes tűz, se szarv, se örök kárhozatás. Mondom oké, kárhozunk itt a Földön eleget.

Csupros fazon se szántja keresztül az eget a chopperén. Milyen kár. 

Ami ennél is meglepőbb volt viszont, az a Vatikán kétségbeesett reakciója, egyből amint napvilágot látott az előző hír. Röviden összefoglalva a lényeg az, hogy mindenki megnyugodhat, a pokol létezik, a pápa igazából nem is interjút adott, csak magánbeszélgetést folytatott, amúgy is a beszélgetésnek nincs leirata stb. stb. 

Ezt lefordítanám a megrettent hallgatóságnak: 

Mindenki rettegjen továbbra is, a pokol létezik, ha pedig nem úgy cselekszetek, ahogy Isten (egyház) mondja, akkor mind oda juttok!

Ez a felismerés egyből belémütött amikor olvastam, szinte röhejesen egyértelmű és átlátszó volt. Kiváncsi vagyok ki hogyan értékeli ezeket önmagában, nekem ez csak egy volt a sok közül az utóbbi hónapokban, amikor rájöttem, hány féle képpen mossák át az emberek agyát és játszanak a félelmünkre. 

Történelem órákról emlékszem, amikor Luther kikelt a búcsúcédulák ellen. Emlékszem arra is, milyen röhejesnek gondoltam, hogy az emberek bedőltek ennek, persze majd megváltást nyersz 20 pengőért. Ma is valami hasonló a helyzet, de mivel benne vagyunk, így jóval nehezebb kívülről tekinteni a történésekre. 

Tudom, hogy valószínűleg sokan felháborodnak ezen, meg is értem. Ezzel kapcsolatos jutott eszembe azonban a címet ihlető mondat, amely a Star Trek Voyager vulkáni karakterétől, Tuvoktól származik, és melynek akkor lesz igazán jelentősége, ha megértjük, mit is mondott.

Elhiszem, hogy ez ijesztően hathat, azonban hajlamosak vagyunk ezekre a helyzetekre félelemből teljesen elutasítóan és aggresszívan reagálni. Mintha ez a helyzet ismerős lenne valahonnan. Várjunk csak! Megvan!

Két okból is össze tudom kötni a fentebb említetteket a mai itthoni helyzettel. Ügyes gyerek vagyok mi? Egyrészt az uszításnak és gyűlöletnek kitett tömeg, amely minden más véleményre dühvel és támadással reagál, természetesen félelemből. Másrészt nem ismerős a "rettegés" jeligére felhúzott agymosás? Pokol vagy migránsok, igazából már nincs jelentősége.

A lényeg, hogy félj, így sokkal könnyebb irányítani Téged. Erről szól az egész. A különbség annyi, hogy erre a Fidesz 3 éve jött rá, az egyház meg 2000 éve. Ezt kellene lassan megváltoztatni. Tuvokhoz pedig annyit adnék hozzá, hogy a félelemnek egy versenytársa van, ez pedig a szeretet. Ezt veszi el tőlünk az, aki saját céljára gerjeszti az előbbit.

Félreértés ne essék, nem vagyok ateista, nem célom a vallásos emberek leszólása sem. Meg úgy en bloc a leszólás sem. Csak a manipulációt nem szeretem. Se itthon, se globális szinten. 

 

Köszönjük, elég volt

Szomorú látvány fogadott a Facebook hírfolyamon, húsvét reggelén. Ami nekünk ugyebár egy keresztény identitásból fakadó, örömteli, békés ünnep.

koszinem.JPG

Maxon pörög 6 nappal a választások előtt a kampánygépezet.

Sajnos egyre gyakrabbak az ilyen és hasonló gyűlöletkeltő, álhír-szagú tartalmak a mindennapjainkban. Mind a kormány, mind az ellenzéki oldalon teljes gőzzel dolgoznak a marketingpolitikusok és a fanatizált aktivisták azért, hogy meggyőzzék a másik oldalt a saját igazságukról.

A kormány nem tett sok ígéretet 2014 óta, de azt a keveset, amit ígért, betartotta. 2015-ös menekültválság óta egyoldalúan irányítja a közbeszédet, méghozzá sikerrel, hisz nem lettünk eddig, és a jövőben sem tervezünk Bevándorlóország lenni! Szavazóbázisa nagy részének, úgy tűnik, alacsonyan van a léc azt illetően, hogy mit is kellene az országban rendbe tenni kezdve az oktatástól az egészségügyig.

Ne feledkezzünk meg az ellenzékről. Ne kenjünk mindent a jelen kormány 4, akár 8 éves munkájára. Mit csinált az ellenzék a kampányidőszak kezdetéig? Néhány kivétellel nem sokat. NOlimpia, ingatlanügyek feltárása, elnöki násztáncok és radikalizmusból átfejlett sikeres néppártosodás? Hát kérem, ezek a legfontosabbak? Nem azon kellett volna dolgozni, hogy valódi változás kezdődjön meg kicsiny, de szeretett hazánkban? 4, azaz nyolc éven keresztül kampányolni, (közösségi) támogatást gyűjteni a közös(?) ügy érdekében. Folyamatosan azért dolgozni, mint az állampolgárok érdekeit képviselő politikusok, hogy Magyarország kitörjön a posztszocializmus mocsarából. Azért, hogy emberekhez hű demokrácia alakulhasson végre ki, fejlődő gazdasággal párosulva. Olyan fejlődés, ami mindenki számára elérhető, amiből széles rétegek részesülhetnek, nem csak egy szűk, kiváltságos kör.

Amikor kiváltságos rétegek ragadják magukhoz a hatalmat

...és a javak legnagyobb részét, azt hívjuk oligarchisztikus rendszernek. Talán mindenki elfogadja a tényt, hogy a jelen kormány kelet felé fordult. A Fidesz vezetés úgy gondolja, hogy az országunk jövőképének jelentős része orosz mintázatban a legjobb. Jó lenne, ha minél több polgártársunk észrevenné, hogy látványosan putyini módra szervezik országunkat 8 éve. Komolyan, nem emlékeztek a történelem órákra, amikor az eszmék exportálásáról volt szó gazdasági érdekterjesztés céljából?

Igen, mondhatjuk, hogy a nyugat, az USA-val az élén is pontosan ugyanezt csinálja. Nem létezik mindenek felett álló igazság. Mindkét oldalnak megvan a saját igazsága. Mindkét oldalnak megvannak az érvei és ellenérvei egymással szemben, de megegyezésre soha nem jutnak. A nyugati érzelmű libsik nyávognak, a hazafiasnak képzelt populisták kirekesztenek. Köszönjük elég volt ebből!

Szerintem nyilatkozhatom jó néhány magyar nevében, hogy elegünk van, köszönjük, nem kérünk a további gyűlöletkeltésből.

Köszönjük, nem kérjük a pártpolitikai érdekek mentén zajló gyalázkodásból. Nincs szükségünk ekkora mértékű rágalomhadjáratokra. Mi ez? Trash-reality showműsor? Köszönöm, azt majd megnézem az egyik kereskedelmi tévécsatornán, ha van hozzá kedvem.

Köszönjük, nem kérjük, hogy lenyomják a torkunkon a sok hazugságot, meg a parázsló gyűlöletkampányokat. Családok, baráti társaságok szakadnak szét ezek hatására. 

Fogjunk inkább össze. Próbáljunk meg sárdobálás nélkül beszélgetni családtagjainkkal, barátainkkal, szánjunk még egy hetet, mi, átlagemberek a politikára. Hangsúlyozzuk: sárdobálás nélkül. Nézzünk mindig utána, ha egy olyan témáról beszélünk, ahol érezzük, gyűlöletet kelt bennünk.

Mert azt köszönjük, nem kérjük.

 

Blogunk célja a józanabb közbeszéd kialakulásának támogatása, a gyűlöletkeltés visszaszorítása. Ha szeretnél még hasonlókat olvasni, kövess be minket Facebookon!

Hagyjuk is a mocskos politikát!

Beszélgetés a Faterral

 

Valamelyik nap beszélgettem Faterral, meséltem neki a blogról, meg hogy jó látni, hogy egyre több ember (kultúráltan) politizál. Nem kellett sok idő azonban, hogy áttérjünk az aktualitásokra, tudjátok, a klasszikus. Meséli, most olvasta, hogy tudod, persze így buszoztatták a békemeneteseket vidékről meg Lengyelországból közpénzen, meg, hogy valamelyik Fideszesnek (Szabó Zsolt, hatvani országgyűlési képviselő) van milliárdja egy offshore számlán. Tényleg a klasszikusok. Ezután jött amit már sokszor hallottam, de most ütötte meg először a fülemet igazán: Mindegy, hagyjuk is a mocskos politikát, mesélj inkább mi van veled. 

Hagyjuk is a mocskos politikát! Miért mocskos a politika? Vagy inkább, mitől lett az? 

A kérdésekre lentebb keresem a választ. Amióta elkezdtem követni aktívabban a politikát (kb 2012), egyre jobban fölfigyeltem a baráti-családi beszélgetésekre. Előételnek egy kis panaszkodás, főételnek jöhet, hogy mi minden szar ebben az országban, köretnek a "ki épp mit lopott el" (akkor épp Simicska volt a hunyó), desszertnek meg a "hát ja de mit lehet tenni" a hab a tortán meg a mocskos politikusok. 

Félreértés ne essék, tényleg azok. Ami a legutóbbi két Fideszes és két MSZP-s kormány alatt lezajlott, az egy tragikomédia. Az utóbbi gazdaságilag, előbbi erkölcsileg küldte még egy pofonnal padlóra az országot. 

Be kellett látnom, hogy mellesleg igazuk van azoknak, akik úgy látják, ebbe a politikába tényleg nem érdemes belefolyni. Ez egy ördögi körnek tűnhet: "Nem érdekel a politika, mert nem értem mi zajlik benne, és amúgy sem tehetek semmit. Amúgy sem értem mi történik, így minek foglalkozzak vele." Ebből egyféle képpen lehet kitörni, ha elkezdünk tenni valamit. 

Ez olyan mint a Harry Potter 3-ban, amikor Harry várja, hogy megjelenjen az apja patrónusa és elkergesse a dementorokat, de rá kell jönnie, hogy igazából az ő aki ezt megteszi, és ha ő nem tesz semmit, akkor senki. 

A válasz a mitől lett mocskos a politika kérdésre: A politika mindig is ilyen volt. Azonban az emberek kerültek egyre távolabb a politikától. Nem azt mondom, hogy mindenkinek politikusnak kell állnia. Viszont pont erről szól az állampolgári részvétel. Belefolyni a helyi ügyekbe, olvasottabnak lenni, tudni, hogy mi történik körülöttünk. Ahogy lejött, a legalapvetőbb módja a nemtetszés kifejezésének, az a tüntetés. De lassan már tüntetni se mennek el az emberek, a legutolsó igazán nagy megmozdulás az internetadó miatt zajlott 2014-ben. Ez is sajnos sokatmondó. Nem az Alaptörvény megváltoztatása, nem a magánynyugdíjpénztárból 'kivett' 3 ezer milliárd forint (a magyar gdp 10%-a) veri ki a biztosítékot, hanem az internetadó. Persze vitathatatlanul fontos, ha erre extrán fizetniük kéne az embereknek, akkor tényleg csak az m1 jutna el az ország minden pontjába.

Viszont itt jön a lényeg! Az emberek ha jöbban odafigyelnek, mi folyik körülöttük, akkor tudják, hogy az internetadó is csak egy csali volt, elterelvén a figyelmet az amerikai kitiltási botrányról. És bejött! Ezen a téren kell nagyobb odafigyelés, hogy az embereket kevésbé lehessen hülyének nézni.

Az alábbi ábra pont ezt mutatja: 

Minél nagyobb az állampolgári részvétel, annál jobban működik egy kormány (egy normális) 

forrás: London School of Economics

Ahol az állampolgárok aktívabban részt vesznek a társadalmi folyamatokban, annál jobban működik a döntéshozatal, annál elégedettebbek az emberek, annál jobban megy a gazdaság. Ezt egy másik szemszögből is lehet nézni: Ahol az emberek a társadalmi aktivitásukkal vesznek részt a döntéshozatalban (akár helyi ügyekben), ott sokkal kisebb a valószínüsége, hogy kiskirályok keresztülvigyék a saját akaratukat, mindenkit hülyének nézve. Azáltal, hogy az emberek közelebb kerülnek a politikához, annál nagyobb nyomásgyakorlás jön létre a politikusok irányába. 

Mert amíg arra várunk, hogy feltűnjön a megmentő, aki ráncba szedi gazdaságilag, társadalmilag és erkölcsileg az országot, aközben azok teszik ennek az ellenkezőjét, akiket mi ruháztunk fel hatalommal, hogy képviseljék az érdekeinket. 

Itt az ideje a saját érdekünket képviselni.